Connect with us

technokrata

Nőtt a vezető cseh mobilszolgáltató profitja – a magyar piacra is belépne

Dotkom

Nőtt a vezető cseh mobilszolgáltató profitja – a magyar piacra is belépne

Úgy tűnik, hogy a csehek egyre többet telefonálnak mobiltelefonról, ugyanis Csehország vezető mobilszolgáltatójának nyeresége 3 százalékkal nőtt.

Csehország vezető mobil szolgáltatójának, az Eurotelnek árbevétele 6 százalékkal csökkent, emellett nyeresége 3 százalékkal nőtt az év közel háromnegyedét uraló hanyatlás után.

A Cesky Telecom, az amerikai Verizon és AT and T Wireless által tulajdonolt mobilszolgáltató profitja megközelítette az 5,1 milliárd cseh koronát, árbevétele pedig meghaladta a 21,2 milliárdot.

A cseh mobilpiac 46 százalékát birtokoló Eurotel a Reuters hírügynökség szerint jelenleg pénzforgalmi eredményének (EBITDA) alakulását tekintve a világ egyik legsikeresebb távközlési vállalatának számít.

Egyes lapértesülések szerint az Eurotel külföldi piacokra is készül terjeszkedni, többek között Magyarországra is, ugyanis nem terhelik adósságok, ellentétben számos európai társával. A vállalat vezérigazgatója nem közölt részleteket a hírrel kapcsolatban.

A Cesky mobiltelefonos cégének eredménye az előző negyedévben még 3,16 milliárd koronára mérséklődött az egy évvel korábbi 3,34 milliárdról, holott a szakértők már akkor profitnövekedést vártak. Akkoriban az ágazati cég bevétele 5 százalékkal 13,86 milliárd koronára esett, az egy felhasználó utáni havi átlagos bevétel 29 százalékkal 610 koronára (19,70 dollár) süllyedt.

Az anyavállalat eladásai azóta elsősorban az Eurotel miatt hanyatlanak, ugyanis a vállalat vezetékes távközlési ágazatának nyereségét nagyban csökkentette az, hogy a csehek mind többet telefonálnak mobiltelefonról, emellett közrejátszott az is, hogy új riválisok jelentek meg a piacon.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés