Az amerikai HP a nyáron jelentette be, hogy egymilliárd dollárt fordít nyomtatódivíziója fejlesztésére, amelynek során 2003-ig ötven teljesen új típusú printert dob piacra. A tervbe vett magyar gyár vélhetően ennek a fejlesztésnek lesz része – írja a Népszabadság.
A többek között chippel ellátott festékpatronok előállítására is alkalmas vadonatúj technológiát a tervezett hazai üzem mellett Puerto Ricón és Malajzián használja a HP. A legfrissebb felmérések szerint a HP továbbra is uralja a világ nyomtatópiacát, részesedése már csaknem ötven százalékos.
A Népszabadság információi szerint a magyar üzem évente mintegy 800 millió euró (200 milliárd forint) árbevételt hozna, és lényegében teljes egészében exportra termelne. A magyar üzem létesítéséről már jó ideje folynak a tárgyalások, és ha minden a tervek szerint halad, rövidesen megszülethet a megállapodás a beruházásról.
A HP üzemépítése összevágna azzal a kormányzati kívánalommal, hogy a befektetők Magyarországra ne tömeggyártást hozzanak – amelyet könnyen be lehet fejezni (mint például az IBM székesfehérvári termelése), vagy áttelepíteni olcsóbb országba –, hanem komolyabb szakértelmet kívánó, magasabb hozzáadott értékű termelést.