Connect with us

technokrata

Emelkedő eladások a félvezetőiparban

Dotkom

Emelkedő eladások a félvezetőiparban

Az október hónap meghozta a várva várt fellendülést: a félvezető-iparban nőttek az eladások.

Szeptemberhez képest 1,8 százalékkal emelkedett a világ félvezető-értékesítése. Az iparági vállalatszövetség (SIA) tanulmánya szerint a chipek eladásából származó bevétel októberben 12,5 milliárd dollárra gyarapodtak az előző havi 12,3 milliárd dollárról, mindez pedig 20 százalékkal több, mint a 2001. októberében értékesítésből befolyt összeg (10,4 milliárd).

A növekedés főként a vezeték nélküli távközlési eszközökkel kapcsolatos keresletélénkülésnek volt köszönhető, az új generációs mobiltelefonok, valamint az új ázsiai előfizetők megjelenése miatt.

Az idei esztendő lejtmenete tovább rontotta az ágazat eddigi legrosszabb, 2001-es esztendejét, amikor az eladások értéke 34 százalékkal 139 milliárd dollárra esett vissza. A 2002-es évre vonatkozóan korábban a SIA 3 százalékos növekedést jelzett előre, 143 milliárd dolláros összforgalommal.

Az előző, májusi előrejelzését megerősítve nemrégiben 2,3 százalékos nagyságban határozta meg a félvezetők idei keresletének nagyságát a World Semiconductor Trade Statistics.

A nemzetközi szakmai kutatóintézet szerint világviszonylatban az idei 2,3 százalékos növekedés 142,2 milliárd dolláros félvezetőforgalmat generál, míg jövőre a forgalom 16,6 százalékos, 2004-ben 19,2 százalékos és 2005-ben 2,6 százalékos bővülése várható. (Májusban 21,7 százalékos többletet jósoltak 2003-ra és 14,5 százalékosat 2004-re.)

A lapkagyártás rekordméretű nagyságokat 2000-ben ért el, 204,4 milliárd dolláros világforgalommal. A legfrissebb előrejelzés szerint ezt még a 2005-ös forgalom sem fogja elérni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés