Connect with us

technokrata

Ericsson: itthon a képzőművészetben is

Dotkom

Ericsson: itthon a képzőművészetben is

Tízéves az Ericsson Képzőművészeti Galéria.

Az Ericsson kortárs képzőművészeti galériája idén decemberben ünnepli tízéves fennállását.

Az Ericsson harmadik évezredet idéző épületében, a III. kerületi Laborc utca 1. szám alatt található a cég kortárs képzőművészeti galériája (szemben vele pedig a Magyar Csillagászati Egyesület, ahova szintén érdemes betérni – szerk.). A high-tech környezetben kialakított skandináv hangulatú enteriőrben a jubileum alkalmával Ráday Mihály Csend – élet című tárlatát mutatja be.

Az Ericsson Képzőművészeti Galéria 1992 decembere óta ad otthont kiállításoknak. „Galériánk létrehívásában az vezérelt bennünket, hogy a műszaki világ racionalitásában élő munkatársaink mindennapjaiba bevigyük a műszerekkel, számokkal nem mérhető értékeket – a képeket és szobrokat, amelyek legömbölyítik a technológia világának szögletességét, művészi szabadságukkal oldják a koncentrált munka feszültségét” – mondta Liptay Gabriella, az Ericsson Magyarország kommunikációs igazgatója.

„A Galéria kiállítói között tisztelhettük a fiatal és idősebb művésznemzedék legkiválóbbjait, mestereket és tanítványokat. Láthattunk alkotásokat, amelyek között voltak formabontóak, újítóak és meghökkentőek; voltak festők, szobrászok, textil- és üvegművészek. A nálunk kiállító művészek sok esetben itt hagyták az emléküket és kezük nyomát” – tette hozzá Pogonyi Ildikó, a Galéria gondozója, az Ericsson Magyarország kommunikációs tanácsadója. – A kiállító művészek egy-egy alkotása most is megtekinthető az irodákban, tárgyalókban, közösségi terekben, és szellemiségük újabb gondolatokat ébreszt, talán észrevétlenül, de hozzájárul munkánk sikeréhez.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés