Connect with us

technokrata

Karácsonyi vásárlástól fellendülő mobilipar: a jó eredmények a telefonok iránti kereslet javulását j

Dotkom

Karácsonyi vásárlástól fellendülő mobilipar: a jó eredmények a telefonok iránti kereslet javulását j

A Nokia mellett a chipgyártással foglalkozó Texas Instruments is javította előrejelzéseit a negyedik negyedévre vonatkozóan.

A Texas Insturments Inc. (TI) negyedik negyedéves egy részvényre jutó nyeresége és árbevétele meghaladja az előzetes várakozásokat. A vállalat előrejelzése szerint a TI chipgyártásból származó árbevétele öt százalékos csökkenés helyett csupán két százalékkal mérséklődik a negyedik negyedévben az azt megelőző pénzügyi időszakban elért 1,83 milliárd dollárról. A teljes árbevétel a korábban jelzett 10 százalék helyett 7 százalékkal csökkenhet a harmadik negyedéves 2,25 milliárd dollárról. Az egyszeri tételekkel együtt számolt részvényarányos nyereség pedig 3 cent körül alakulhat a korábban várt egy cent helyett.

A TI harmadik negyedéves gyorsjelentésében még rontotta negyedik negyedéves kilátásait, mindezt pedig a kereslet csökkenésével, illetve szezonális gyengüléssel magyarázta.

A Texas Insturments a világ egyik legnagyobb, mobiltelefonokban használatos chipeket gyártó vállalkozása, így vártnál jobb eredménye a legtöbb elemző szerint a mobiltelefonok iránti kereslet javulásának előszelei. A bejelentésre a társaság részvényeinek árfolyama 20,80 dollárra drágult, amely ehhez képest idén 29 százalékot esett.

Mindez nem érkezett váratlanul, hiszen ha valami is mérvadó, az a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártójának negyedik negyedéves várható eredményei: a Nokia árbevételének 25 százalékos növekedésére számít, bevétele 8,9-9,2 milliárd euró lehet a harmadik negyedben kimutatott 7,22 milliárd euró helyett. A Merrill Lynch befektetési bank által feljavította Nokia-besorolás után a finn cég árfolyama hétfőn héthavi csúcsára emelkedett.

A Merrill-elemzők 2003-ban körülbelül 420 millió mobiltelefon eladásával számolnak, míg 2004-re ez akár 501 millióra növekedhetnek. A piaci konszenzus csupán 400 millió mobil eladásával számol az idén, amely 2001-hez képest stagnálást jelent.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés