Connect with us

technokrata

CD-másolás: már a kis tételben tevékenykedőkre is lecsapnak

Dotkom

CD-másolás: már a kis tételben tevékenykedőkre is lecsapnak

Bekeményítettek a lemezkiadók – a nagy volumenű hamisítók után a kicsikre is lecsap a szigor.

Új kalózkodás-ellenes kampányt indítottak a nagyobb lemezkiadók az Egyesült Államokban, mely elsősorban a kisebb hamisítókat veszi célba. A nagyobb halakra ugyanis már sikerült ráijeszteni az RIAA ˝áldásos˝ tevékenységének köszönhetően. A CD-másoló technológia olcsósága miatt nagyon elterjedt a hamisítási láz, s így gyakorlatilag minden utcában található egy-egy, a kiadók bevételeit fenyegető, kistételű másolással is foglalkozó bolt.

Az RIAA főigazgatója, Hilary Rosen kijelentette: a kezdeményezés figyelmeztetés a kisebb boltok számára is, hogy komolyan veszik a zenekalózkodást. Senki ne bízzon benne, hogy nem érjük el – mondta Rosen.

A lépés a kiadók aggodalmának növekedését jelzi: az internetes file-cserén kívül a CD-másolás is rohamosan terjed – vélik. A folyamatosan eső eladási adatokat mind ezek számlájára írják, holott többen szóvá tették, hogy inkább az utóbbi években tapasztalható visszaeső gazdasági teljesítmény játszhat ebben oroszlánszerepet.

78 levelet küldtek ki Egyesült Államokbeli boltok részére, ahol illegálisan másolt CD-kre bukkantak. A jelenleg Chicago, Los Angeles és New York, valamint Texas és Florida egyes részein folyó kampányt ki kívánják terjeszteni az USA teljes területére.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés