Connect with us

technokrata

Egy év börtön a neves magyar szoftverkalóznak

Dotkom

Egy év börtön a neves magyar szoftverkalóznak

A bíróság egy év börtönbüntetést szabott ki a vádlottnak – ez az első eset Magyarországon, amely során csak az illegálisan használt szoftverek okán sújtották szabadságvesztéssel a bűnöst.

A Philos Laboratories Szoftverfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatóját, V. Zsoltot illegális szoftverhasználat okán egy év szabadságvesztésre ítélte a bíróság – tudta meg az Index. A lap értesülései szerint több milliós kárt okozott V. Zsolt cége, többek között olyan cégeknek, mint a Microsoft, az Adobe, a Corel vagy a Symantec. Ezen fejlesztővállalatok szoftverei 21 számítógépen futottak – illegálisan.

Még a múlt hét csütörtökön került sor az ítélethirdetésre, mely előtt egy nappal a Philos ügyvezető igazgatója peren kívüli megállapodást kötött az érintett cégekkel. Ennek során megegyeztek egy 4 millió forintos kártérítés megfizetésében – ezt a bíróság döntéshozatala előtt enyhítő körülményként vette figyelembe.

Még nem jogerős az ítélet, s várhatóan fellebbezni fog ellene a védelem. Egyébként ez az első olyan eset hazánkban, amelynek során csak a szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt szabtak ki börtönbüntetést – a BSA információi szerint.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés