Connect with us

technokrata

Mennyire sebezhető az újonnan megjelent Windows Server 2003?

Dotkom

Mennyire sebezhető az újonnan megjelent Windows Server 2003?

Tegnap óta már hazánkban is elérhető a Microsoft legújabb, szerverkörnyezetre szánt Windows operációs rendszere, a Windows Server 2003. Kérdés, hogy mennyire védett (vagy védtelen) a rendszer a támadásokkal szemben.

Az eddig a szoftver fejlesztésével foglalkozó csapat a Microsoftnál végre felengedhet picit, hiszen útjára bocsátották legújabb operációs rendszerüket, a Windows Server 2003-at. A jövőben a tervezés, fejlesztés mellett nagyobb hangsúly helyeződik a sérülékenységi jelentések, hibajelentések és egyéb biztonsági problémáról szóló hírek kezelése, illetve a hibák javítása. Ám hogy ezeknek mekkora jelentősége lesz (különösen a korábbi OS-ekhez képest)? Ez majd csak évek múltán válik el, mindenesetre Redmond bizakodik.

A szoftvermamut szerint eddigi legbiztonságosabb és legmegbízhatóbb, szerverkörnyezetbe szánt operációs rendszerüket adták ki a kezükből. A Trustworthy Computing hatása minden bizonnyal tapasztalható lesz a Windows Server 2003 esetében (is), ám vélhetőleg most már azon hackerek és crackerek is rávetik magukat, akik esetleg eddig a kiszivárgott bétákkal még nem foglalkoztak. A játszma tehát elindult.

Steve Lipner, a Microsoft Redmondban található Security Response Centerének igazgatója elmondta, hogy bizakodóan tekint a jövő elé. ˝Végre beért a sok erőfeszítés, amit a biztonság terén tettünk. Személy szerint én ezen a szoftveren dolgoztam a legtöbbet, a biztonsági követelmények miatt. A cégen belül egyébként nagy a lelkesedés a kialakult helyzet kapcsán.˝ – mondta el személyes véleményét Lipner. Az igazgató közölte azt is, hogy ettől függetlenül nem álltak le a szoftver figyelésével, belső tesztelők is nyúzzák folyamatosan az OS-t, és figyelnek minden értesítésre. ˝Ha találunk egy hibát a Windows 2000-ben vagy az XP-ben, akkor annak utánanézünk a Windows Server 2003-ban is.˝ – fejezte be Lipner.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés