Connect with us

technokrata

EU fellépés a cyberbűnözés ellen: túl szigorú

Dotkom

EU fellépés a cyberbűnözés ellen: túl szigorú

Megbukhat az európai cyberbűnözés elleni egységes fellépés terve, mert az egyes kormányzatok túlságosan szigorúan ellenőriznének.

A European Network and Information Security Agency biztosítaná a kulcsszerepet az EU 15 tagállama között az internetes fenyegetésekkel való egységes fellépésben. Ezt az egységet fenyegeti most az egyes kormányok túlzott ellenőrzésre irányuló vágya, ugyanis az uniós országok képviselői közvetlenül szeretnék megválasztani az ügynökség vezetését, illetve ennek révén felügyelni annak tevékenységét. Az ENISA azonban keményen ellenáll a tagállamok követeléseinek, s a tervezet visszavonásával fenyegetőzik.

Az Európa Tanács, az Európai Unió végrehajtó szerve egy mindössze 30 emberrel működő szervezetet szeretne viszont látni, amelyik képes gyorsan reagálni a vírustámadásokra és az egyéb fenyegetésekre. Az ügynökség munkáját egyébként az Internet-szolgáltatók is szükségesnek tartják, hacsak meg nem bénítja azt a kormányzatok beavatkozása. ˝Amiatt aggódunk, hogy a szervezetben esetlegesen kiépülő, ám szükségtelen bürokrácia jelentős hatással lesz az ügynökség hatékonyságára.˝ – mondta Louisa Gosling, az EuroISPA, azaz az uniós Internet-szolgáltatók szövetségének elnöke.

Az ENISA az EU számára 24 millió euróba kerülne öt év alatt – tehát annyira nem lenne megterhelő a milliárdokból gazdálkodó államszövetség számára. Igaz, a 2004. májusában további tíz állam várható csatlakozása megemeli a költségeket; ez esetben további körülbelül 9 millió eurót igényel az ügynökség hatékony munkája.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés