Connect with us

technokrata

Informatikus képzés indul Pécsett az Axelero és a Cisco támogatásával

Dotkom

Informatikus képzés indul Pécsett az Axelero és a Cisco támogatásával

A Cisco Hálózati Akadémia a Széchenyi Gimnáziumban is megkezdi tevékenységét.

Az Axelero Internet és a Cisco Systems Magyarország a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolában átadta a Cisco Hálózati Akadémia (CNA) keretén belül közösen létrehozott hálózati labort. A hálózati informatikai szakemberhiány csökkentését célzó CNA programnak köszönhetően országszerte 400 hálózati szakember fog végezni az idei évben.

A CNA Program újabb helyszínének kiválasztásakor az iskola profilját, felkészültségét, valamint a helyi képzési és munkaerő-piaci igényeket vették figyelembe. A képzésre az oktatási intézmény minden tanulója jelentkezhet, a szintenként négy-négy szemeszter a résztvevők számára ingyenes. A következő tanévtől kezdve évente 20-30 hálózati szakember fog végezni az intézmény e szakmai képzése keretében.

A Magyarországon 1998-ban elindított CNA Programot az Axelero 2000 óta eddig öt intézményben, összesen 17 millió forinttal támogatta, ebből a Széchenyi Gimnázium ötmillió forinttal – 2001-ben négymillió, tavaly pedig egymillió forinttal – részesült. Ez az összeg tette lehetővé a képzéshez szükséges hálózati alaplabor – öt router, két switch és az alapkábelezés – kiépítését.

A támogatás az Axelero Internet hosszabb távú jövőképét is tükrözi: a vállalat a világban zajló folyamatok fényében Magyarország versenyképességének megtartását és növelését a tudásalapú társadalom megteremtésében látja, amelynek egyik alappillére az Internetre épülő tudásbázis és kommunikáció.

Az intézményben két oktató irányítja a képzést, akik a Pécsi Egyetemen működő Regionális Hálózati Akadémián kapták a felkészítést. A Cisco Sytems az elmúlt öt évben több mint 200 millió forintot fordított a Cisco Hálózati Akadémia Programra. A magyarországi CNA közösséget jelenleg 58 Akadémián 160 oktató és 1.700 diák alkotja. Az öt éve indított non-profit CNA Program lényege, hogy csökkentse a hálózati szektorra jellemző szakemberhiányt. A nemzetközi példákból kiindulva a problémára megoldást jelenthet a vállalati szektor bevonása, így cégek a közoktatási intézményekkel szorosan együttműködve olyan oktatási struktúrát alakíthatnak ki, amilyenre éppen piaci igény mutatkozik.

A Program 2001-ben bekerült az Országos Képzési Jegyzékbe (OKJ), így a végzett diákok az „informatikai hálózati rendszertelepítő” képesítést megszerezve azonnal használható diplomát kapnak kézhez. Az oktatás háromszintű rendszerben folyik, az első szint egy nemzetközileg elfogadott és szabványnak tekinthető CCNA (Cisco Certified Networking Associate) minősítést ad, amelynek az alapját a folyamatosan bővített, magyar nyelvű eLearning alapú tananyag képezi. A második szint a CCNP (Cisco Certified Networking Professional) fokozat, amelynek hazai oktatása hamarosan megkezdődik a Budapesti Műszaki Főiskolán. Végül a CCIE (Cisco Certified Internetworking Expert) a harmadik fokozat, amely az informatikai hálózatok terén jelenleg megszerezhető legmagasabb szintű oklevél az iparágban.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés