Connect with us

technokrata

A Sulinet Expressz termékek már online is rendelhetőek

Dotkom

A Sulinet Expressz termékek már online is rendelhetőek

Az eBolt az Interneten megkezdte a Sulinet Expressz termékek értékesítését.

Június 30-án az eBolt – hivatalos indulási engedély birtokában – az Interneten elindította a Sulinet Expressz termékek forgalmazását, így megkezdődtek a tényleges értékesítések.

Az első vásárló kihasználva a 60.000 Ft-os adó-visszatérítés felső határát olyan terméket választott, amelynek értéke nem haladja meg ezt az összeget, így a vevő valójában ingyen jut az áruhoz.

Az eBolt várakozásai szerint ezzel a lehetőséggel kibővül a piac, és új fejlesztésekre, és gépvásárlásokra kerül sor. Az eBolt az egyetlen kizárólag internetes értékesítéssel foglalkozó nyertese a Sulinet Expressz pályázatnak.

Az elektronikus kereskedelem megjelenése a sikeres pályázatok között a vásárlók számára is számos előnyt nyújt, hiszen így gyakorlatilag az ország bármely pontjáról, kényelmesen lehet számítógépeket, és számítástechnikai eszközöket rendelni. Természetesen igénybe vehető a házhozszállítás, de személyes átvételre is lehetőség van az eBolt ügyfélszolgálatán.

Az eBolt már negyedik éve szolgálja ki a vevőket. Árukínálata több mint 10.000 termék, a hazai internetes műszaki áruházak között a legszélesebb. Elsőként vezette be az Interneten igényelhető áruhitelt, valamint a digitális fotókidolgozást. Az eBolt tagja a Magyar Áruküldők Egyesületének, és támogatja az EQ ajánlást, amely a Kiváló Internetes Áruházak követelményrendszerének alapjául szolgáló ajánlást.

Jelenleg folyamatban van az ISO 9001:2000 szabvány bevezetése a cégnél, ami a vásárlói elégedettség továbbfejlesztésének egyik eszköze. A 2005 nyaráig tartó Sulinet Expressz értékesítések lebonyolítására az eBolt felkészülten várja a vásárlókat.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés