Connect with us

technokrata

Költséghatékony CRM alkalmazás a KKV szektornak

Dotkom

Költséghatékony CRM alkalmazás a KKV szektornak

A társaság piaci fejlődését nagyrészt a mikro-, kis- és középvállalkozások számára készült ügyfélkapcsolat menedzsment szoftverének eladásától várja.

430 millió forint árbevételt tervez idénre a rEVOLUTION Software Kft. a tavalyi 336 millió forint után. A rEVOLUTION 2002-ben 52 millió forint bruttó eredményt ért el, ami 73 százalékkal haladja meg az azt megelőző évit.

A cég vezetői az adózás előtti eredmény további növekedését várják idén is, azt azonban nem közölték, hogy hány százalékkal lesz nagyobb a nyereségük. Mindössze annyit tudni, hogy az infláció mértékével mindenképp emelkedik az eredményük. Bódog Norbert ügyvezető szerint a társaság piaci fejlődését nagyrészt a mikro-, kis- és középvállalkozások számára készült ügyfélkapcsolat menedzsment (CRM – Customer Relationship Management) szoftverének eladásától várja.

Ebben az évben a rEVOLUTION CRM szoftveréből az első félévben már több fogyott, mint az elmúlt évben összesen. A rEVOLUTION az elmúlt félévben több mint 50 CRM-szoftvert adott el a kiépítettségtől, a hozzáadott moduloktól és a licencek számától függően 25 ezer, illetve 2 millió forint közötti áron.

Az ügyvezető igazgató úgy véli: a hazai KKV szektor szereplői érzékenyek a pénzügyi folyamataikban jelentkező problémákra, s ezen folyamatok irányítása gyakran a vezetők, illetve a tulajdonosok “megérzésén” alapul. Ezek a kisebb, tapasztalatlan magyar cégek az ügyfeleknek megtartásában sem járnak élen. A CRM-szoftver használata mindezen problémákra képes segítséget nyújtani, mivel a pénzügyi folyamatokon kívül az ügyfélkapcsolatokat is lehet vele menedzselni.

A Bódog Norbert szerint, egy CRM-megoldás előnyeivel csak nagyon kevéssé vannak tisztában a magyarországi kis- és közepes vállalatok vezetői közül. Mégis a cégek, amelyeknek a rEVOLUTION bemutatja ügyfélkapcsolat menedzsment szoftverét, átlagosan 40 százaléka megvásárolja az alkalmazást.

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy az idén a CRM-szoftver eladásából már árbevételük 5 százaléka származik, szemben az egy évvel korábbi egy százalék alatti értékkel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés