Connect with us

technokrata

Még idén megjelennek a chipes bankkártyák

Dotkom

Még idén megjelennek a chipes bankkártyák

Még az idén kibocsáthatják az első chipkártyát MasterCard logóval.

Még az idén kibocsáthatják az első MasterCard logójú chipkártyát – jelentette be Zdenek Houser, a MasterCard Magyarországért és Horvátországért felelős igazgatója. Kifejtette: Magyarországon már több bank jelezte, hogy a közeljövőben piacra dobja MasterCard logójú chipes kártyáit.

A MasterCard International nemzetközi kártyatársaság 2005. január 1-jét tűzte ki határidőként, amíg valamennyi tagbankjának át kell állnia a chiptechnológiára. Az a bank, amely a határidő lejárta után is csak mágneses technológiájú, kevésbé biztonságos kártyákat bocsát ki, vállalnia kell a kártyák esetleges ellopásából, illetve a bekövetkező kártyacsalásokból származó összes többletköltséget.

Egyébként a bankok számára is kedvezőbb az új technológia elterjedése, hiszen bevezetésük és működtetésük költségcsökkentő hatással jár. A chipkártyás tranzakciók nagy része ugyanis offline, ami azt jelenti, hogy a tranzakció a kibocsátó bank jóváhagyása nélkül is biztonságosan elvégezhető. Így a távközlési hálózaton keresztüli kapcsolódás, csak gyűjtő rendszerben szükséges.

Zdenek Houser elmondta: a chipes technológia jelentős mértékben akadályozza majd a bankkártyákkal elkövethető visszaéléseket. Segítségükkel a pénzintézetek nagyobb ellenőrzést biztosíthatnak a tranzakciók fölött, mivel a chipben használt kártyaazonosító eljárás rendkívül megnehezíti annak másolását. A kártyabirtokos igazolásának módszere pedig kiküszöbölheti az elvesztett, vagy eltulajdonított kártyákból származó visszaéléseket.

Prágay István, az MNB illetékese jelezte: a Nemzeti Bank egyeztetésre hívja majd a magyarországi hitelintézeteket, hogy összehangolják a chipkártyákra való átállást.

Az ütemterv szerint először majd a kizárólag elektronikus tranzakciókban használható Maestro logójú kártyákra nyomnak chipeket, melyeknek mindenben meg kell felelniük az úgynevezett EMV-szabványnak. A szabványt a világ nagy kártyatársaságai közösen alkalmazzák az intelligens kártyák elterjesztésében.

A MasterCard egy korábbi közleménye szerint Magyarország a közép-kelet-európai régióban megelőzi Csehországot és Lengyelországot a 820 ezer MasterCard logójú kártyával.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés