Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter részt vesz a 2003. július 7-8-án Olaszországban megrendezésre kerülő „European eGovernment 2003” elnevezésű e-közigazgatási konferencián.
A konferencia célja az e-közigazgatás stratégiai prioritásaira vonatkozó európai konszenzus megerősítése és kibővítése. A rendezvény kiemelten foglalkozik a jelenleg elérhető interaktív elektronikus közszolgáltatások bemutatásával, valamint az eseménnyel párhuzamosan az érdeklődők két kiállításon ismerkedhetnek meg a szektor legjobb megoldásaival, többek között a magyarországi fejlesztésű BuilDog rendszerrel is, amely a Hallgatói Információs Központtal közösen megjelenve képviseli hazánkat az eseményen.
A rendezvény részletes programja megtalálható a konferencia hivatalos honlapján, ahol a rendezvény ideje alatt az események élőben is nyomon követhetőek.