Connect with us

technokrata

A Sobig letaszította a Blastert az érdeklődés középpontjából – ömlenek a fertőzött e-mailek

Dotkom

A Sobig letaszította a Blastert az érdeklődés középpontjából – ömlenek a fertőzött e-mailek

Az e-mailszolgáltatást biztosító cégek értesítése szerint a Sobig féreg legújabb variánsa hihetetlen mennyiségben árasztotta el az Internetet.

Az e-mailszűréssel foglalkozó MessageLabs például csak kedden egymilliónál is több olyan e-mailt talált, mely a férget hordozta magában. A hasonló lehetőséget nyújtó Postini már 2,6 millió fertőzött levélről számolhatott be. Szerkesztőségünk postafiókjaiba is tízpercenként legalább egy Sobig ˝beesik˝.

A Postini cég elnöke, Scott Petry szerint ez a leggyorsabban terjedő vírus, amit a szakértő valaha is látott. Átlagosan félmillió vírusos e-mailt állítanak meg egy napon, így a Sobig által produkált számon még ők is meglepődtek. Kedden és szerdán akkora méretekben ˝támadott˝ a féreg, hogy számos vállalati e-mailrendszer egyszerűen megbénult az üzenetek sokasága miatt. A felhasználók egy jelentős része ebből akkor még nem sokat észlelt, hiszen a levelek digitális ellenőrzése során kiszűrésre került a céges postafiókokba érkező fenyegetés java. Az arányokra jól enged következtetni az a tény, amit a MessageLabs tett közzé: a vállalat szerint minden tizenhetedik (!) e-mail tartalmazta a Sobig férget – szemben az átlagosnak mondható 1 a 275-höz vagy a Klez H variánsa által elért 1 a 138-hoz képest.

Nem meglepő, hogy a világ legnagyobb Internet-szolgáltatóját, az AOL-t érinti talán a leginkább a Sobig új változata. Az amerikai médiakonszern (illetve rajta keresztül ügyfelei) egy átlagos napon 11 milliónyi e-mailt kapnak – ez kedden 31 millióra (!!) nőtt, amiből 11,5 millió a Sobig F variánsát szállította.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés