Connect with us

technokrata

A KPN nem enged a huszonegyből

Dotkom

A KPN nem enged a huszonegyből

A KPN szerint egész hálózatának működése veszélybe kerülne, ha csökkentené versenytársainak kiszabott hálózathasználati díjait.

A holland távközlési felügyelet július végén arra kötelezte a KPN távközlési vállalatot, hogy 10 százalékkal csökkentse a saját hálózatából indított hívások nagykereskedelmi tarifáját, emellett a hálózatában végződő hívásokra más szolgáltatóknak kiszabott díját 5 százalékkal mérsékelje. A volt monopolszolgáltató bíróságon támadta meg a piacfelügyelet utasítását.

A holland vállalat súlyos költségcsökkenések árán csupán nemrég tért vissza a nyereséges zónába, ezért végrehajthatatlannak tartja a díjcsökkentéseket, melyek 35 millió eurót vennének el bevételéből évente.

Egyes szakemberek szerint a KPN több mint 12 milliárd eurós évi forgalmát nem nagyon befolyásolná az összeg, ám a szolgáltató állítása szerint az egész hálózat működése veszélybe kerülne, ha bizonyos költségeket nem tudna továbbhárítani. Mindezek ellenére a KPN tartja éves tervét, mely szerint az adó és egyszeri tételek előtti nyereség meg fogja haladni az egymilliárd eurót, a tavalyi 300 millió után.

A KPN egyébként 2001-ben valóban a csőd szélén állt: az év első negyedének végén adósságcsúcsa 23,3 milliárd euró volt. Az azóta végrehajtott komoly leépítéseknek, az 5 milliárd euróért kibocsátott új részvényeknek, és a főként Közép-Európában végrehajtott profiltisztításának köszönhetően a vállalat megmenekült.

A holland konszern a tavalyi első negyedévben elszenvedett 348 millió eurós nettó vesztesége után idei első negyedévéről már 770 millió euró tiszta nyereséget jelentett, amely jóval meghaladta az elemzői becsléseket. Az egyszeri tételek összesen 657 millió eurós tiszta nyereséget hoztak, beleértve a német MobilCommal való viszonyt lezáró megállapodást és a telefonkönyv-szolgáltatás eladását, szemben a tavalyi azonos időszak 123 millió euró mínuszos egyszeri tételek mérlegével. Az egy évvel korábbi 5 millió eurós adó előtti nyereség után idén 346 millió euró volt az többlet.

Az EBITDA-eredmény 1,208 milliárd eurót mutatott a 2002-es első negyedévi 940 millió helyett. A vezetékes és a mobilszolgáltatás bevételei 5,6 százalékkal, azaz 162 millió euróval nőttek. A teljes működési bevétel 3,67 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 2,92 milliárdról. A tavaly év végi 12,4 milliárd euró nettó adósságot az első negyedév végére 11,2 milliárd euró sikerült leküzdeni a KPN-nek. Ezzel párhuzamosan lezárták a cseh és a lengyel kábelrészlegeik eladását, 65 millió euró bevétellel, emellett a KPN el kívánja adni a Cesky Telecomban meglévő részesedését is.

A holland távközlési csoport tiszta profitja a második negyedévben 192 millió euró lett. Az eredmény jóval meghaladta az elemzők várakozását. Az EBITDA 1,247 milliárd euró lett. A KPN reményei szerint pénzforgalmi eredménye az idei év végére 10 százalékkal haladja meg a tavalyit.

A holland kormány jelenleg 31,4 százalékot tudhat magáénak a volt monopolszolgáltatóból, melyet fokozatosan csökkenteni fognak, s az EU felszólításának megfelelően hajlandó megsemmisíteni az aranyrészvényt is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés