Connect with us

technokrata

Az utángyártott akkumulátorok szivárognak

Dotkom

Az utángyártott akkumulátorok szivárognak

Csak tiszta energiaforrásból!

Az utóbbi hetekben világszerte több olyan jelzés érkezett a Canon ügyfélszolgálatához, amelyekben a felhasználók arra hívták fel a figyelmet, hogy a digitális videokamerákhoz és fényképezőgépekhez használt egyes lítium-ion (Li-ion) akkumulátorok töltés közben (vagy a töltés befejeztével) szivárogtak, néhány esetben pedig töltés közben szétnyíltak.

A Canon műszaki szakértői haladéktalanul megvizsgálták a hibát okozó akkumulátorokat. Rövid időn belül egyértelműen megállapítást nyert, hogy a kérdéses telepek minden esetben olyan – úgynevezett „utángyártott” – akkumulátorok voltak, amelyek nem Canon márkajelzéssel kerültek forgalomba.

A Canon márkájú akkumulátortöltők mindegyike képes a feltöltendő telepek fajtájának automatikus azonosítására, ennek következtében a töltő nem ad le olyan áramerősséget, amely károsítaná az akkumulátort (az elektrolit kifolyását, vagy az elemek esetleges szétnyílását okoznák), sem az akkumulátorok nem engedik meg a túltöltésre, illetve károsodásra alkalmas áramerősség elérését.

A vizsgálat lezárását követően a Canon szakértői ismételten felhívták a felhasználók figyelmét arra, hogy a nikkel-kadmium (Ni-Ca) akkumulátorok töltéséhez is csak az arra alkalmas töltőberendezések alkalmazhatók, és a Li-ion akkumulátorok is kizárólag a mellékelt töltővel használhatók.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés