Connect with us

technokrata

A Novartis az új Intel alapú PC számítógépes hálózat kiépítésével felgyorsítja kutatás-fejlesztését

Dotkom

A Novartis az új Intel alapú PC számítógépes hálózat kiépítésével felgyorsítja kutatás-fejlesztését

A hálózatok a korszerű infrastruktúrának köszönhetően jobban kihasználják a számítástechnikai erőforrásokat, és fokozzák a teljesítményt.

Az Intel, valamint a világ egyik legnagyobb gyógyszeripari vállalata, a Novartis bejelentette, hogy a Novartis a K&F kapacitásának bővítését célzó ötéves terve stratégiai elemeként Intel Pentium 4 processzor meghajtású PC-s hálózati platformot vezetett be.

A PC frissítési program a szervezet számítástechnikai stratégiájára irányuló fejlesztés részét képezi. A fejlesztések közé tartozik a számítógépek teljesítményének növelése, a K&F hatékonyság fokozása, illetve a vállalat azon törekvéseinek támogatása, hogy az új gyógyszerek minél gyorsabban eljussanak a betegekhez. A Novartis a PC-s hálózati infrastruktúrát kívánja felhasználni az üzleti számítástechnikai feladatok ellátására is.

A hálózatok a korszerű infrastruktúrának köszönhetően jobban kihasználják a számítástechnikai erőforrásokat, és fokozzák a teljesítményt, miközben költségeik elenyészőek a kiegészítő rendszerek beszerzési, üzembehelyezési és kezelési költségeihez képest. A Novartis hálózat a korábban kihasználatlan erőforrások hasznosítása révén több mint 5 terafloppal növeli a számítógépes teljesítményt. Ha ehhez hozzáadjuk a felfrissített PC-s platform termelékenység- és teljesítménynövelő hatását, a hálózat három év alatt 200 millió USA dollár nagyságrendű megtakarítást eredményez majd.

A Novartis idei tervei között szerepel az asztali számítógépek jelentős részének bővítése. Egyedül a Pharma kutatóvállalatnál 2.700 számítógép a Pentium 4 processzoros platformra történő szabványosítását és a nagy teljesítményű hálózatra való csatlakoztatását végezték el. Ennek eredményeképpen jelentősen kiterjesztették a kutatások körét, és lehetővé vált nagyobb adatállományok precízebb vizsgálata, valamint a növekvő számú új gyógyszer célmolekula pontosabb meghatározása. Az új Intel platformmal azonos pontosság mellett csökken a számítások elvégzéséhez szükséges idő, s ez hatékonyabbá teszi és gyorsítja a Novartis kutatóinak újító munkáját, továbbá csökkenti annak költségeit – vagyis növeli a vállalat piaci versenyképességét.

Az emberi genom megfejtése nagymértékben befolyásolta a gyógyszerfelfedezést és a molekuláris célkeresést. Míg korábban 300 gyógyszerrel kezelhető célmolekula létezett, most 30.000 van belőlük. A kutatás középpontjába mára e célmolekulák viselkedésének megértése, illetve annak a vizsgálata került, hogy azok milyen molekulákkal létesíthetnek kötést. Mindez hatalmas lehetőségeket rejt olyan, rendkívüli pontossággal működő gyógyszerek kifejlesztésére, amelyek egyszerű tüneti kezelés helyett közvetlenül magát a betegséget gyógyítják.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés