Connect with us

technokrata

Bluefish: új számítástechnikai franchise-hálózat indul

Dotkom

Bluefish: új számítástechnikai franchise-hálózat indul

Vidéki partnereket toboroz a Bluefish.

A Bluefish Computers Kft. közel 300 millió forintos beruházás révén 2004. első felében a nagyobb megyeszékhelyeken, két éven belül pedig az összes nagyvárosban boltot nyit. A cég a saját tulajdonú boltok mellett franchise konstrukciót is alkalmaz. Balogh György ügyvezető hangoztatta, biztosítani kell a vidékiek számára is azt a számítástechnikai raktárkészletet, alacsony árszínvonalat, amelyet a budapestiek élveznek. Várakozása szerint az országos, egységes bolthálózat kialakítása jelentős lépés lesz az ország informatikai eszközellátottságának javítása terén.

A Bluefish olyan franchise átvevőkre számít, akik magukénak fogadják el a cég által kialakított üzletpolitikát, a vásárló-centrikusságot, tartani tudják a kialakított és már a vevők által megszokott árszintet. Ehhez elvárásuk a rend, az udvarias kiszolgálás, az üzlet tisztasága, a rendezett raktár.

A Bluefish évek óta – az aktuális hazai piaci helyzethez alkalmazkodva – mérsékelt árakat alkalmaz. Elvárásai között szerepel, hogy a franchise-hálózatban részt vevő üzletek is kövessék a már megszokott felhasználó barát árakat, hiszen úgy véli, a vidéki felhasználóknak is joga van ahhoz, hogy kedvezményesen jussanak a számítástechnikai termékekhez.

A cég három formában – e-mailen, egyedi- illetve közös továbbképzéssel – folyamatosan biztosítani szeretné majd partnerei számára az aktuális ismeretek elsajátítását.

A Bluefish Computers Kft. 2001 nyarán alakult, magyar magánszemélyek tulajdonában áll. Tavaly több mint egymilliárd forintos forgalmat produkált, erre az évre pedig további 50 százalékos értékesítési növekedést vár.

***
A franchise elve

A franchise mint sajátos vállalkozástípus terjedt el világszerte, és az utóbbi időben hazánkban is. A franchise olyan szoros együttműködésen alapul, amelynek keretében a franchise-átadó egy minden tekintetben gondosan kialakított, és a piaci környezetben eredményesen ki is próbált komplex rendszert ad el teljes körű betanítással, márkanév használattal és folyamatos segítséggel a franchise átvevőnek. A franchise átvevő a rendszert önálló vállalkozásában, saját használatra és kockázatra, az átadó előírásai szerint, a megállapodott területen és ideig, díjfizetés ellenében üzemelteti.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés