Connect with us

technokrata

A megvalósuló beruházások új munkahelyeket teremtenek

Dotkom

A megvalósuló beruházások új munkahelyeket teremtenek

Ipari parkok és logisztikai központok támogatása jövőre is.

A gazdasági minisztérium Smart elnevezéssel ötszázmillió forint keretösszegű pályázatot hirdetett az év elején ipari parkok és logisztikai központok számára. A kormányzat emellett továbbra is fontosnak tartja az ipari parkok fejlesztését, ennek keretében született meg – az Okos Magyarország program keretében – a Smart-2003-4 Logisztikai központok és ipari parkok minőségi szolgáltatásának fejlesztése pályázat.

Az ipari parkok szolgáltatásainak fejlesztésére a Regionális Gazdaságépítési (REGÉC) és a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzat (GFC) összevonásával létrejött Beruházás-ösztönzési Célelőirányzatból (BC) a 2003-as évben 500 millió forint keretösszeggel hirdették meg a Smart-4 pályázatot, mellyel vissza nem térítendő támogatást, kamattámogatást, illetve a kettő kombinációját lehetett igénybe venni.

Jövőre ráadásul az ipari parkok és logisztikai központok fejlesztésének támogatásában az innováció kiemelt szerepet kap amellett, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) folyamatosan köti az idei nyertesekkel a szerződéseket.

A pályázat lezárásáig, május 15-éig 14 pályázat érkezett, ebből 11 felelt meg a kiírás feltételeinek. Az elbírált 11 pályázatból 7 nyert 433,5 millió forint vissza nem támogatást a 2 milliárd 227 millió forint értékű beruházáshoz. A megvalósuló beruházások révén 122 új munkahely létesül.

Az idei pályázat kiírásakor, értékelésekor már tekintettel volt a Minisztérium az Európai Unió elvárásaira.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés