Connect with us

technokrata

Magyar biztonságtechnikai szoftver a HP-UX felhasználók számára

Dotkom

Magyar biztonságtechnikai szoftver a HP-UX felhasználók számára

Immár HP-UX operációs rendszer alatt is elérhető a világ egyik legkedveltebb UNIX-os rendszernaplózó szoftvere, a syslog-ng. A termék fejlesztője, a magyar tulajdonú Balabit január elején fejezte be a HP által megrendelt fejlesztőmunkát.

A két cég megállapodásának eredményeként a Balabit syslog-ng nevű rendszernaplózó szoftvere futtathatóvá vált a Hewlett Packard HP-UX rendszere alatt, mely a világ második legelterjedtebb vállalati UNIX operációs rendszere a SUN Solaris után. A fejlesztés a HP kezdeményezésére indult, a cég rendszerintegrátorként számos esetben találkozott már olyan feladattal, amire a magyar szoftver nyújtja a legjobb megoldást.

Scheidler Balázs, a Balabit ügyvezetője elmondta: ˝Nagy elismerés, hogy egy olyan jelentős multinacionális óriás, mint a Hewlett Packard, érdeklődik a termékünk iránt. Annak ellenére, hogy a syslog-ng szabadszoftverként már igen elterjedt a UNIX rendszerek alatt – főleg Linuxon -, ez az első eset, hogy egy kereskedelmi operációsrendszer fejlesztőjével hivatalosan is együttműködjünk.˝

A Balabit szoftvertermékei évről-évre sikerrel szerepelnek bel- és külföldi szakvásárokon és konferenciákon. A cég ősszel kezdte meg a hazai nagyvállalati és kormányzati piacon bevált Zorp tűzfalrendszerének nemzetközi értékesítését, mely révén 2004-ben már jelentős bevételre számítanak a külhoni piacokról is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés