Connect with us

technokrata

Hivatalosan is világrekorder a Pannon GSM

Dotkom

Hivatalosan is világrekorder a Pannon GSM

A Pannon GSM 2004. január elején megkapta a Guinness World Records oklevelét, amely igazolja: a tavalyi Sziget Fesztiválon látogatók ezrei által életre hívott Fesztivál Körkép a világ legnagyobb, számkódok alapján festett alkotása.

378 négyzetméter – ekkora a világ leghatalmasabb, számozott mezők kiszínezésével létrehozott festménye. A művet a Pannon GSM szervezésében a 11. Sziget Fesztivál résztvevői festették, majd a több napon át tartó alkotómunka végeredményét 2003. augusztus 5-én a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, Bereczki Lóránt, valamint Kepes András hitelesített.

Az eddigi, az oklevél kiállításával immár hivatalosan is megdöntött csúcsot egy angliai autógyár alkalmazottai tartották. A Pannon GSM biztosra ment: az új Guinness rekorder kép közel kilencszer nagyobb, mint a britek alkotása.

Ezzel a távközlési szolgáltató és elhivatott alkalmi segítői is csatlakoztak a magyar Guinness-bajnokok szűk és dicsőséges csapatához – többek között Egerszegi Krisztinához (legtöbb olimpiai aranyérmet elnyert úszó), Földi Imréhez (legtöbb Olimpián részt vett súlyemelő) vagy Marton Jánoshoz, a nyolcórás non-stop birkanyírás világbajnokához.

A Guinness Rekordok Könyvének ötlete 1951-ben, egy vadászat közben felmerült kérdés nyomán fogant meg a Guinness sörfőzde akkori igazgatója, Sir Hugh Beaver fejében. A legek gyűjteménye 1955-ben jelent meg először Nagy-Britanniában. Az azóta eltelt csaknem fél évszázad alatt 37 nyelvre fordították le, 100 országban több mint 100 millió példányban adták ki, így a Guinness Rekordok Könyve végül bekerült saját magába, mint minden idők legkeresettebb kiadványa.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés