Connect with us

technokrata

Kilenc százalékkal több árbevételt ért el a HP az első negyedben

Dotkom

Kilenc százalékkal több árbevételt ért el a HP az első negyedben

A HP nyilvánosságra hozta 2004 első negyedévére vonatkozó eredményeit.

A HP nyilvánosságra hozta 2004. január 31-én zárt, első pénzügyi negyedévének eredményeit. A vállalat 19,5 milliárd dolláros értékesítési árbevételről számolt be a vizsgált időszakban, ami 9 százalékkal magasabb a 2003 első negyedévi értéknél.

A HP nem GAAP szerinti üzemi eredménye 1,4 milliárd dollárt tett ki – ez az árbevétel 6,9 százalékának felel meg, és 23 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi értékhez képest. A nem GAAP szerint számított, korrigált részvényegységre jutó nyereség (EPS) 35 dollárcent volt a vizsgált negyedévben – 21 százalékkal magasabb a 12 hónappal ezelőtti 29 centnél. A nem GAAP szerinti korrigált EPS és üzemi eredmény 144 millió dolláros (részvényenként 5 centnyi), adózás utáni eredmény szintjén végrehajtott korrekciót tükröz. Az adózás előtti korrekció egy átszervezési költségekkel kapcsolatos (54 millió dolláros), egy beszerzett immateriális javak amortizációjából eredő (144 millió dolláros) és egy akvizíciós vonatkozású (15 millió dolláros) tételt tartalmaz.

Az Egyesült Államok Általánosan Elfogadott Számviteli Irányelvei (GAAP) szerint számított üzemi eredmény 1,1 milliárd dollár volt az első negyedévben, ami az árbevétel 5,9 százalékának felel meg. Az egy évvel korábbi eredményhez képest ez 30 százalékos (264 millió dolláros) javulást jelez, az előző negyedévi értéket pedig 7 százalékkal (70 millió dollárral) múlja felül. A GAAP szerinti korrigált EPS 30 dollárcentet tett ki – 25 illetve 7 százalékkal többet, mint egy évvel (24 cent) és három hónappal (28 cent) korábban.

A földrajzi régiókat külön vizsgálva megállapítható, hogy a HP összárbevételéből 43 százalékkal részesedő amerikai kontinens forgalma 2003 hasonló időszakához képest 3 százalékkal, 8,4 milliárd dollárra emelkedett az első negyedévben. Az összes bevétel 42 százalékát adó Európa árbevétele – a tavalyi első negyedévhez viszonyítva 17 százalékkal – 8,3 milliárd dollárra nőtt. Ázsia és a Csendes-óceán térségében – ahol a teljes HP-árbevétel 11 százaléka képződik – 2003 első negyedéve óta 9 százalékkal, 2,1 milliárd dollárra bővült a forgalom. Az összforgalom 4 százalékát generáló Japánban – 4 százalékos javulás mellett – 777 millió dolláros árbevételt sikerült elérni. A vállalat egészére számítva és az árfolyam-ingadozások hatását figyelembe véve 1 százalékkal nőtt az árbevétel az elmúlt 12 hónapban.

HP Szerviz és Szolgáltatások Üzletág (HPS)
A HP Szolgáltatások 3,2 milliárd dolláros forgalma 6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Üzemi eredménye 258 millió dollár – az árbevétel 8,2 százaléka. Egy évvel korábban 11,4 százalék volt ez az arány. A változás az ügyfelek beszerzési ciklusidejének megnyúlását, az erősödő árnyomást, a tartósan gyenge tanácsadási és integrációs bevételeket és kihasználtságot, valamint az elmúlt 12 hónapban elnyert nagy értékű menedzselt szolgáltatási szerződések induló beruházásait tükrözi.

A HP menedzselt szolgáltatásai továbbra is keresettek: az elmúlt évhez viszonyítva elért 27 százalékos növekedés a piaci átlag négyszerese. A támogatási árbevétel 7 százalékkal haladja meg a 12 hónappal korábbi értéket. A tanácsadási és integrációs szolgáltatások árbevétele 10 százalékkal esett vissza a tartósan lanyha kereslet nyomán.

Finanszírozási szolgáltatások (HFS)
A szervezet 441 millió dolláros árbevétele 15 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi adatnál. Üzemi eredménye 29 millió dollár volt az első negyedévben – míg 12 hónapja 14 millió dolláros nyereségről számolt be. A divízió az elmúlt öt negyedév mindegyikében nyereséget termelt.

Eszközgazdálkodás
A HP 14 milliárd dollár bruttó készpénzállománnyal (azaz 13,6 milliárd dollár készpénzzel és rövid futamidejű, könnyen készpénzzé tehető eszközzel, valamint kb. 400 millió dollárnyi rövid és hosszú lejáratú befektetéssel) zárta a negyedévet. A működésből származó készpénzforgalom (működési cash flow) 148 millió dollárt tett ki – mintegy 271 millió dollár szerkezetátalakítási költség és bizonyos egyszeri tételek levonása után. A készletek értéke 6,5 milliárd dollárnak felelt meg – ami 396 millió dollárral magasabb az egy évvel korábbi szintnél. A vevőkövetelések állománya 600 millió dollárral, 8,3 milliárd dollárra csökkent az előző negyedévhez viszonyítva. A vállalat első negyedévben kifizetett, részvényenként 8 dollárcentes osztaléka 244 millió dollár készpénz felhasználását tette szükségessé. A HP 256 millió dollár értékben vásárolt vissza papírokat részvényeseitől.

Jövőbeni kilátások
A HP 19,2 és 19,6 milliárd dollár közötti árbevételre számít a 2004. pénzügyi év második negyedévében. A vállalat várakozásai szerint a nem GAAP szerint számított részvényegységre jutó nyereség (EPS) 34 dollárcentet tesz majd ki – ez összhangban áll az aktuális elemzői előrejelzéssel. A HP megerősíti a teljes pénzügyi évre becsült 1,43 dolláros jelenlegi, nem GAAP szerinti EPS-becslést, ami 23 százalékkal magasabb a 12 hónappal korábbi részvényegységre jutó nyereségnél.

A nem GAAP szerinti EPS-becslés részvényenként 4 cent, beszerzett immateriális javak amortizációjából eredő és akvizíciókkal kapcsolatos korrekciót feltételez az adózás utáni eredmény szintjén.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés