Connect with us

technokrata

A Wallis csoport nem vonul ki a hazai infokommunikációs piacról

Dotkom

A Wallis csoport nem vonul ki a hazai infokommunikációs piacról

Az utóbbi időben történt tulajdonos-váltásokhoz és cégeladásokhoz valamilyen úton módon kapcsolódik a Wallis Rt. Nem csoda, hiszen a cégcsoport már 1993 óta jelen van a hazai távközlési piacon, ugyanis alapító tulajdonosa volt a Pannon GSM-nek.

A Euroweb International (EWI) és az Elender Üzleti Kommunikációs Rt. részvényeseinek képviselői 2004. február 23-án aláírták az adásvételi szerződést, amely szerint az Euroweb International megvásárolja a Wallis csoport többségi tulajdonában lévő Elender Rt. részvényeinek 100%-át. Az eseményről kérdeztük Bajnai Gordont, a Wallis Rt. vezérigazgatóját.

Terminal – Wallis Rt. nemrég úgy döntött, hogy üzletileg kivonul az élelmiszer-feldolgozó iparból. Az Elender eladásával a cégcsoport végleg felszámolja a hazai infokommunikációs ágazatát is?

Bajnai Gordon – Nem, mivel az Elenderért járó, 9,5 millió amerikai dollár vételárból 6,5 milliót készpénzben fizet ki a vásárló, míg a fennmaradó 3 millió USD egy 677.201 darabból álló Euroweb International részvénycsomag formájában kerül kiegyenlítésre. Emellett az informatikai rendszerek tervezésével, értékesítésével és üzemeltetésével foglalkozó Wallitrade, valamint a menedzsment tanácsadással, informatikai fejlesztésekkel, rendszer bevezetéssel, és logisztikai tanácsadással foglalkozó Navigator Informatikai és Tanácsadó Kft. továbbra is a Wallis csoport tagjai, így továbbra is jelen lesz a cégcsoport a hazai infokommunikációs piacon.

Terminal – Tulajdonít-e annak jelentőséget, hogy a tranzakció még az Európai Uniós csatlakozásunk előtt történt meg?

Bajnai Gordon – Direkt módon nincs köze a tranzakció időpontjának az uniós csatlakozáshoz, viszont az egyre inkább nyilvánvaló, hogy a távközlési konszolidáció elkerülhetetlen folyamat, amelyet az EU-s szabályok és az onnan jövő verseny is erősít, ezért azt nyugodtan mondhatjuk, hogy a lépést az üzleti logika diktálta.

Terminal – Mi várható, mi történik az Elenderrel a fúzió után? (márkanév, alkalmazottak, szolgáltatások)

Bajnai Gordon – Konkrét tervek egyelőre nincsenek, de reorganizációval mindenképp számolni kell.

Terminal – Az Elender tulajdonában volt az Index.hu 31%-a – ezzel mi történik?

Bajnai Gordon – A társaság részvényei nem képezték részét a tranzakciónak. Az Index.hu Rt.-t egy konzorcium vásárolta meg, melynek eredményeként Mucsi György 40 százalékban, Sándor István pedig 30 százalékban vált tulajdonosává. A fennmaradó 30 százalékos tulajdonrész, amely az Elenderé volt, a Wallis csoport informatikai szolgáltatásokra szakosodott cégéhez, a Wallitrade Kft.-hez került.

Terminal – Van-e annak Ön szerint jelentősége, hogy az egykoron Wallis-csoport érdekkörébe tartozó Danubis Rádió volt vezérigazgatója, Sándor István lett az egyik kisebbségi tulajdonosa az Index.hu Rt.-nek?

Bajnai Gordon – Megnyugtató, hogy az Index.hu médiaszakemberek kezébe került, hiszen a konszolidáció idején csak ez tudja egy befektetés eredményességét garantálni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés