Connect with us

technokrata

Még idén felülkerekednek a DVD-írók

Dotkom

Még idén felülkerekednek a DVD-írók

A vékony, kifejezetten noteszgépek számára készített optikai meghajtók közül az utóbbi évek nagy kedvence a DVD és CD olvasására is alkalmas, ez utóbbi médiát írni is képes drive-ok voltak – ez azonban idén megváltozik.

A DVD-írók terjedését nagyban korlátozta a közismert kompatibilitási probléma – a voltaképp már ma is elavultnak mondható, a legtöbb eszközzel mindössze 4,7 GB-nyi adatot eltárolni képes technológia a + és a – szabványt külön-külön erőltető DVD Forum és DVD Alliance miatt nem tudta kellő időben kibontakoztatni szárnyait. Desktop piacon már a közelmúltban lezajlott a váltás, ám a noteszgépek piacán tavaly még mindig a kombó meghajtók, tehát a DVD-k és CD-k olvasására, valamint a kompakt lemezek írására is képes drive-ok uralkodtak. Tajvani források szerint ez az idei év végére már megváltozik.

Úgy vélik a távol-keleti gyártók, hogy 2004 negyedik negyedére már a – 2003-as évben még csak a csúcsmodellekben megtalálható – slim DVD-írók lesznek a kedvencek: a növekvő kihozatal miatt lecsökkenő árak is felpörgetik a kereslet emelkedését. A tavalyi év során ráadásul csak néhány gyártó (Ricoh, TEAC, Pioneer, Sony, Hitachi-LG) foglalkozott ezzel a meghajtótípussal, az idén már az olyan tajvani gyárak, mint a BenQ, a Lite-On és a Quanta Storage, is rávetették magukat a piacra.

2004 elején egy átlagos slim DVD-író körülbelül 105-110 dollárba kerül(t), ami azért még mindig jelentős ártöbblet az 55-60 dolláros kombó drive-okhoz képest. A tajvani források azonban úgy vélekednek, hogy ez a különbség egyre kisebbé válik, a következő negyedévre szerintük egy vékony DVD-író átlagára már 100 dollár alá fog süllyedni.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés