Még a múlt század nyolcvanas éveinek derekán határozott úgy az Egyesült Államok akkori elnöke, Ronald Reagan, hogy a nukleáris fenyegetés elhárítása érdekében a világűrbe telepítik az ország védekező mechanizmusát. Ezt nevezték akkor csillagháborús rakétatervnek, melynek lényege az (lett volna), hogy az akkor még ellenséges Szovjetunió területéről a nyugati országokba esetlegesen elinduló atomrakétákat az űrből, jóval célpontjaik elérése előtt semlegesíteni lehessen. Ez a grandiózus terv aztán szovjet részről olyan anyagi erőfeszítést követelt a már amúgy is döcögő gazdaságtól, hogy az végképp elindította a rendszert a bukás felé.
Nos, ennek a tervnek a kivitelezését még az USA részéről is annyira hatalmasnak becsülték, hogy az akkori kormányzat végülis nem valósította meg a projektet. A Microsoft – egy nemrég zajlott konferencián tett bejelentés szerint – ennél az összegnél többet költ napjainkban. Mindezt ˝csak˝ szoftvereinek biztonságossága céljából. A bejelentést Iiain Mulholland, a Microsoft Security Response Centerének főnöke tette, érzékeltetendő, mekkora erőfeszítéssel dolgozik Redmond a vírusok ellehetetlenítésén.
Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – egyre összetettebb digitális kártevők fenyegetik a ma internetezőjét, vélekedik Bill Cheswick, a Lumeta nevű IT-biztonsággal foglalkozó cég alapítója. Szerinte ugyanis a biztonság fokozatos fejlesztése kikényszeríti a férgek még komplexebb kialakítását, ezzel az olyan hagyományos védelmek korlátjait elérve (vagy meghaladva), mint a tűzfalak és az antivírus termékek.
Mulholland elmondása szerint ez az egyik oka annak, hogy a Microsoft – annak ellenére, hogy sokkal gyakrabban fedeznek fel hiányosságokat Redmond szoftvereiben, mint ahogyan azt a havonta megjelenő javítások alapján feltételezni lehetne – elsősorban a kiadott patch-ek minőségére koncentrál. A vállalati vezető szerint el akarják kerülni azt a csapdát, melybe már nem egy cég – köztük a Microsoft – is beleesett: nem akarnak egy-egy frissítéssel még nagyobb galibát okozni, mint ami előtte is fennállt.