Connect with us

technokrata

Növekvőben a pénzintézeteket érintő cybertámadások

Dotkom

Növekvőben a pénzintézeteket érintő cybertámadások

Világszerte emelkedő tendenciát mutat a bankok és biztosító társaságok ellen elkövetett online támadások száma.

A Deloitte Touche által tegnap megjelentetett tanulmány szerint a megkérdezettek 83 százaléka számolt be arról, hogy a rendszerük internetes támadásoknak volt kitéve; szemben a 2003-ban rögzített 39 százalékkal. Azok közül, akiket érintett az online támadás, 40 százalékuk mondta azt, hogy ennek következtében anyagi veszteségek is érték a céget, ahol dolgoznak. A tanulmány a világ 100 legnagyobb gazdasági intézményének biztonságtechnikai vezetőivel készített interjúkon alapul.

Számos cégnél a növekvő biztonsági támadások ellenére nem emelkedik az IT-biztonságra fordított keret. A megkérdezett vezetők 5 százaléka számolt be arról, hogy a büdzsé változatlan maradt az előző évhez képest, 10 százalékuk pedig egyenesen azt közölte, hogy csökkent a védelemre fordítható összeg mennyisége. Ennek nyomán nem meglepő, hogy azon cégek aránya, akiknél teljes antivírus védelem található, a tavalyi 96 százalékról 87 százalékra esett. Az interjúalanyok harmada ráadásul azt is megemlítette, hogy vállalatuk nem elég hatékonyan használja ki a lehetőségeket.

˝Összességében megállapítható, hogy a gazdasági szervezetek tovább folyatják harcukat a folyamatosan növekvő biztonsági fenyegetések és támadások valamint a magánszféra jogainak megsértése ellen, úgy, hogy közben igyekeznek eleget tenni a szigorú szabályozási környezet feltételeinek is.˝ – írta Ted DeZabala, a Deloitte egyik vezető elemzője.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés