Connect with us

technokrata

Kiemelkedő évet zárt a CompuWorx Informatikai Rt.

Dotkom

Kiemelkedő évet zárt a CompuWorx Informatikai Rt.

A társaság adózás utáni eredménye 142 millió forintra növekedett, amely az előző év hasonló adatához viszonyítva 43%-os emelkedést jelent.

A magyarországi magánszemélyek és a Hewlett-Packard tulajdonában lévő CompuWorx Informatikai Rt. nettó árbevétele a 2003-as üzleti évben – csakúgy, mint az azt megelőző évben – meghaladta az 1 milliárd forintot. A társaság adózás utáni eredménye 142 millió forintra növekedett, amely az előző év hasonló adatához viszonyítva 43%-os emelkedést jelent. Hasonló mértékű növekedés mutatott a saját tőke változása, amely meghaladta a 420 millió forintot. A társaság május 25-ei közgyűlésén döntés született arról, hogy Dr. Kiss Elemér, eddigi elnök-vezérigazgató a jövőben az igazgatóság elnökeként vesz részt a CompuWorx Rt. irányításában, a vezérigazgatói posztot pedig Dr. Vámos Róbert, korábbi vezérigazgató-helyettes tölti be. Az igazgatóságban Szalay Imre a HP Magyarország Kft. vezérigazgató-helyettese kapott helyet.

A CompuWorx Rt. pénzügyi sikereit a tíz éves működése alatt a mikroprocesszoros chipkártya alkalmazások és chipkártya rendszerek piacán elért meghatározó pozíciójának köszönheti. A társaság szakmai felkészültségét több hazai és nemzetközi elismerés jelzi, e mellett a CompuWorx Rt. valamennyi technológiai partnerének minősített partnere (Gemplus Value Added Reseller, Microsoft Certified Solution Provider Partner, Microsoft Gold Certified Partner, HP Business Partner). A társaság ISO 9001:2000 szabványnak megfelelő minőségirányítási rendszert vezetett be a chipkártya technológiára épülő rendszerek fejlesztése, telepítése és üzemeltetése tevékenységi területen.

A CompuWorx Rt. legnagyobb projektjei közé tartozik a felsőoktatási diákigazolványok előállítása és programozása, valamint az igazolványokkal igénybe vehető alkalmazások fejlesztése, a MOL törzsvásárlói kártyák szállítása és programozása, a Pannon GSM Kiemelt-ügyfél kártyák szállítása és programozása, a SuperShop Törzsvásárlói Rendszer kifejlesztése, a Zwack Unicum Rt. Partnerkártya program kifejlesztése és üzemeltetése, valamint az Országgyűlés Hivatala részére szállított és az országgyűlési képviselők által használt chipkártyák szállítása és programozása.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés