Connect with us

technokrata

Fejlesztés magyar módra

Dotkom

Fejlesztés magyar módra

Az “IVSZ MENTA Klub” második rendezvényének fő témája a „Szoftverfejlesztés magyar módra” volt, amelyről a kerekasztal-beszélgetés résztvevői mondták el véleményüket, tapasztalataikat.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége által rendezett “IVSZ MENTA Klub” legutóbbi kerekasztal-beszélgetésének résztvevői voltak: Bozsó Julianna – VirusBuster Kft., Dr. Reszler Ákos – ScanSoft-Recognita Rt., Scheidler Balázs – Balabit Kft., Vaspál Vilmos – FreeSoft Rt.

Az eszmecsere Dr. Reszler Ákos felvetésével indult, miszerint négy dologgal kell tisztában lennie ahhoz a lelkes magyar szakembernek, hogy szoftvert fejlesszen. Elsőként meg kell fogalmaznia, hogy mi legyen az a – széles értelemben vett – termék, amit piacra szán. Ezt követően meg kell határoznia, hogy mindezt hogyan vigye véghez. Harmadsorban ki kell ötölni a piacra jutási lehetőséget, majd végül – megfelelő továbbfejlesztéssel, stratégiákkal, marketinggel – ott is kell tartani a terméket. A Terminal a harmadik lépéssel foglalkozott:

Dr. Reszler Ákos – Ha valamit jobban tud egy cég, mint a piacvezető, akkor lehetőséget tart a kezében: megkeressük ötletünkkel, és felkínáljuk tudásunkat és termékünket – ha nemet mond, megyünk a piacvezetőt követő piaci szereplőhöz.

Terminal – Reszler Ákos egy olyan modellt ajánlott a hozzátok hasonló méretű magyar cégeknek, amelyben tulajdonképp alvállalkozóként szállítanátok be egy nagy multi cég termékének egy modulját. Ezzel szemben a BalaBit komplett megoldást fejleszt, és önálló termékkel kíván megjelenni a nemzetközi piacokon. Mivel tudod megvédeni a saját elképzeléseteket?

Scheidler Balázs – BalaBit – Azt gondolom, hogy a fenti üzleti modell nem alkalmazható minden területen probléma nélkül. Vannak olyan területek, ahol sok független részegységből könnyű egy nagy egészet összerakni, vannak azonban olyanok, ahol a legkisebb komponens hibája a teljes rendszer működését ellehetetleníti. Ráadásul az IT biztonság terén a terület érzékenysége miatt magasabb a “paranoia”, nem is beszélve a Common Criteria-hoz hasonló nemzetközi tanúsítványok elvárásairól.

Bár már kerestek meg bennünket külföldön olyan kéréssel, hogy a Zorp alkalmazás szintű képességeit integráljuk egy másik gyártó csomagszűrő termékébe, ez a feladat technikailag sem könnyű, a Zorp filozófiája bizonyos területeken gyökeresen eltér a megszokottól.

Vaspál Vilmos – Szinte lehetetlen bejutni egy multihoz: vagy nem találod meg az illetékest, vagy ha igen, olvasatlanul dobja ki a leveled.

Scheidler Balázs – BalaBit Az előzőektől függetlenül, mindenképpen megfontolandónak tartom Reszler Úr felvetését, egyszerűen azt gondolom, hogy a valós élet ennél egy kicsit bonyolultabb, ebben Vaspál Vilmos úrral értek egyet.

Terminal – A beszélgetés közben felmerült a kérdés, hogy hazai fejlesztő cégként milyen segítséget fogadnátok szívesen a kormányzattól a nemzetközi piacra jutással kapcsolatban, de arról még nem esett szó, hogy magától az IVSZ-től mit vártok el: Meg vagytok elégedve a munkájukkal? Mint nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező cég, tudtok nekik segíteni abban, hogy mivel kell foglalkoznia egy hatékony szakmai szervezetnek?

Szabó Áron – Virusbuster – Véleményem szerint az IVSZ jó úton halad afelé, hogy az informatikai cégeknek egyfajta fórumként szolgáljon, ahol a különböző témákban a különféle gondolatokból kialakulhat egy iparági szinten jellemző vélemény, amit aztán az IVSZ képvisel a tagság támogatását tudva maga mögött. Ezeknek a hangoknak az összegyűjtése és összefonása, majd például a kormányzat felé továbbítása és képviselete az a feladat, amit szerintem az IVSZ-nek meg kell valósítania. Erre jó példa a minősítések kérdése, ami felvetődött a Klubban, hiszen mérettől függetlenül a különböző minősítések minden IT cégnek szükségesek, gyakorlatilag talán az egész tagságot egy emberként lehetne egy olyan kezdeményezés mögé állítani, amely ezek megszerzésének segítéséért lobbizik. Ezeknek a feladatoknak a megvalósításához az szükséges, hogy a tagoknak minél nagyobb csoportja vegyen részt aktívan a munkában, hiszen végső soron az IVSZ mi vagyunk.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés