Connect with us

technokrata

99 százalékos hatékonyságú CD-másolásvédelem

Dotkom

99 százalékos hatékonyságú CD-másolásvédelem

A Macrovision átdolgozta azon másolásvédelmi technológiáját, mely a CD-ken levő dalokról való illegális kópiák készítését hivatott megakadályozni.

A CDS 300 rendszer az év elején indult útjára, s a kompakt lemezek audió tartalmához való hozzáférést volt hivatott megakadályozni abban az esetben, amikor a korongokat számítógépbe helyezték. Ismeretes, hogy a Windows automatikus futtatási képességének (auto-run) letiltásával egyszerűen ki lehetett kerülni a védelmet, így voltaképp ezen információ birtokában nem sokat ért. Persze azoknak sem kellett lemondaniuk a dalok élvezetéről, akik erről nem szereztek tudomást, ugyanis az egyes lemezek úgy lettek kialakítva, hogy azokon tömörített, 192 kbps-os minőségben megtalálhatóak Windows Media formátumban is a dalok, amiknek a lejátszására már lehetőség nyílik PC-n is.

Egyelőre még alfa állapotban van a CDS 300 hetes verziója, amely a másolásvédelmi technológia legfrissebb változata; a bétaverzió a következő hónapban jelenik meg. A Macrovision szerint ez már elegendő védettséget nyújt majd a lemezek audió rétegéhez való hozzáférés blokkolásában. A fejlesztő szerint ezzel a számítógép-tulajdonosok rá lesznek kényszerítve a WMP használatára – a felhasználók a korong behelyezése után egy kérdéssel szembesülnek, amiben egy licenc telepítésének engedélyét kéri tőlük a másolásvédelem. Pozitív válasz esetén a Macrovision Active Software Protection (ASP) kódja szintén feltelepül, ami aztán aktívan képes a rippelési és klónozási szándékokat megakadályozni. Fontosnak tartotta hangsúlyozni a vállalat, hogy az ASP nem spyware alkalmazás, hiszen például fel is hívják betelepülésére a figyelmet a licencfeltételek elfogadásánál (az meg egy másik kérdés, hogy ezt hány felhasználó olvassa végig).

Simon Mehlman, a vállalat egyesült királyságbeli marketingrészlegének vezetője elmondta a The Register újságnak, hogy az ASP 99 százalékos hatékonyságot mutatott fel a tizenöt, leggyakrabban használt CD-rippelő és -klónozó alkalmazással szemben. Az Apple iTunes-jával éppen pont nem, ennek pedig az az oka, hogy ez utóbbi lehetővé teszi a felhasználóknak a lemezek hanganyagainak leszedését a hibajavító mechanizmus révén. Mehlman elmondása szerint a Macrovision már dolgozik azon, hogy az ASP Mac OS X-en is működőképes legyen. A CDS300 hetes változata egyébként lehetővé teszi, hogy a felhasználók másolatot készítsenek az eredeti, védett lemezről, amit aztán meg is lehet szólaltatni például egy asztali CD-lejátszóban. Ez a kópia azonban már olyan védelemmel rendelkezik, ami teljesen megtiltja a dalok másik PC-re való másolását; többek között a másolt korongokon nincsen adatréteg és ASP telepítő sem, mondta Mehlman.

A jövő

Egy másik újítás is fontos prioritást kapott a másolásvédelmi eljárásokat fejlesztő vállalatnál: a Macrovision mérnökei azon is dolgoznak, hogy ne kelljen a CD-re rögzíteni a digitális lejátszásra alkalmas file-okat. Ehelyett – helytakarékossági szempontok miatt – inkább azt szeretnék elérni, hogy a CD (Red book) hanganyagaiból valós időben készüljenek a tömörített, DRM-védett digitális zeneszámok.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés