Connect with us

technokrata

Egységes PIN beléptető szabályzat

Dotkom

Egységes PIN beléptető szabályzat

A MasterCard International és a Visa International bejelentette együttműködését egy egységes szabályzat kidolgozásában a PIN kódot elfogadó eszközök biztonsági és bevizsgálási követelményeiről.

A kártyatársaságok megegyeztek a PIN kódot elfogadó terminálok közös biztonsági követelményeiről, az eszközök tesztelési módszereiről, valamint a tanúsítási bizonyítványok kiállításának feltételeiről. A tervek szerint a MasterCard International és a Visa International rövid időn belül a fizetési iparág minden kulcsszereplőjével meg fog állapodni a közös követelmények érvényesítéséről.

2004. október 1-től az összes, biztonsági tesztre bocsátott PIN elfogadó terminál már az új, globális biztonsági rendszer szabályai szerint kerül kiértékelésre. Az átállási időszakban a MasterCard International és a Visa International megegyezése szerint a két kártyatársaság kölcsönösen elismeri az egymás által kiállított tanúsítványokat. Az együttműködés azt a célt szolgálja, hogy az egységes PIN beléptető rendszer kiértékelése a legszélesebb körű elfogadást biztosítsa, illetve az ellentmondásos követelmények feloldásával javítsa a kártyabirtokosok által bevitt adatok biztonsági feldolgozását.

Az új szabályzat életbelépése a fizetési láncolat minden szereplőjének előnyét hivatott szolgálni:

• a pénzintézetek részére jobb kompatibilitású és szélesebb körű PIN kód elfogadó eszköz-kínálat áll majd rendelkezésre
• az iparági beszállítók által felajánlott terminálok értékesítési ideje csökken, mivel a termékeiknek csupán egyszeri bevizsgálási kötelezettségnek kell megfelelniük
• a kártyabirtokosok nagyobb biztonsággal használhatják az egységes PIN kód elfogadási eljáráson alapuló MasterCard és Visa kártyáikat

˝Nem kétséges, hogy a kártya-üzletág javát az alapvető biztonsági technológiák egységesítése szolgálja, mint például a közös PIN kód elfogadási eljárások a POS terminálokban és bankautomatákban.˝ – mondta Brian Buckley, a Visa International kockázatkezelési divíziójának alelnöke – ˝Korábban ugyanis a beszállítóknak több laboratóriumban kellett biztonsági bevizsgálásokat végrehajtaniuk, hogy minden nemzetközi és helyi biztonsági követelményeknek eleget tegyenek. Mostantól fogva a kártya- és terminálgyártók jelentősen lerövidíthetik az új termékek kifejlesztési ciklusát egy egyszeri biztonsági teszt elvégzésével.˝

˝Az egységes eljárási rendszer hozzájárul a PIN kódot elfogadó eszközök könnyebb telepítéséhez, és kiküszöböli a kétszeres tesztelést. Ez általános költségcsökkentést jelent az iparág minden szereplője számára.˝ – nyilatkozta Simon Pugh, a MasterCard International Infrastruktúra és Szabványosítás részlegének alelnöke – ˝Az egyszeri biztonsági tanúsítvány kiállításán alapuló eljárás, az egymásnak ellentmondó követelmények feloldásával jelentősen hozzájárul a beszállítók hatékonyabb tevékenységéhez.˝



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés