Connect with us

technokrata

Egyre könnyebb rászedni az internetezőket

Dotkom

Egyre könnyebb rászedni az internetezőket

A Sophos közlése szerint már megjelentek az első olyan weboldalak, melyek úgynevezett phising készleteket nyújtanak a technika sötét oldala iránt érdeklődőknek, jócskán megkönnyítve a többi, gyanútlan internetező becsapását.

Miből áll egy ilyen csomag? Grafikákból, webes kódokból és szöveges állományokból, melyek révén már relatíve könnyűszerrel össze lehet eszkábálni egy olyan weboldalt, amit aztán phishing támadásokra lehet felhasználni. Így ugyanis el lehet hitetni egy gyanútlan webezővel, hogy olyan oldalon jár, amit ismer és amit biztonságosnak tart – ezáltal például rávehető arra, hogy megadja a bankkártya adatait vagy egyéb fontos információkat.

Graham Cluley, a Sophos egyik vezető konzultánsa a következőképp nyilatkozott: ˝Azzal, hogy az ehhez szükséges eszközök amatőrök kezébe kerülhetnek, várható, hogy az erre alapuló támadások tovább fognak növekedni az elkövetkező időszakban.˝ Az IT-biztonsággal foglalkozó cég arra is felhívta a figyelmet, hogy ezen kitek nagy része spammelő szoftvert is tartalmaz, így nemcsak a weboldal létrehozásában nyújtanak aktív segítséget, hanem annak elterjesztésében is.

Az egyre szaporodó csalások miatt számos online bankolással foglalkozó website már előre figyelmezteti felhasználóit arra, hogy ne nyissanak meg olyan e-maileket, melyben arra kérhetik, hogy adják meg adataikat. Az USA sok pénzintézete kifejezetten azt javasolja, hogy először telefonáljanak a banknak, ha érzésük szerint ilyen típusú levelet kapnak, és nem tudják, mi a teendő. Egyébként a nagy vállalatok, cégek sosem kérnek adatokat e-mailen keresztül, s ha az ilyen fontos oldalakra mindig úgy megyünk fel, hogy begépeljük a böngészőnk címsorába a domainnevet, akkor nem érhet minket kellemetlen meglepetés – legalábbis a támadások ezen formáját tekintve.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés