Connect with us

technokrata

Novell Magyarország – OITH együttműködés

Dotkom

Novell Magyarország – OITH együttműködés

A Novell 3 éves stratégiai keretszerződést kötött az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalával a legmagasabb szintű kihelyezett támogatásra. A vállalat Novell Kompetencia Központot hozott létre a helyszínen – az együttműködés értéke meghaladja az 1 milliárd forintot.

A Novell Magyarország és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala 3 éves stratégiai keretszerződést kötött a legmagasabb szintű kihelyezett támogatásra. Az együttműködés célja egyrészt egy olyan felügyeleti rendszer felállítása, amely a problémák megelőzésének, illetve gyors elhárításának köszönhetően elősegíti az országos informatikai rendszer megbízható, magas rendelkezésre-állású működését, másrészt a Novell NetWare szolgáltatásainak felhasználásával a 158 önálló bírósági szervezet számára biztosítja az alap hálózati szolgáltatások mellett a fejlesztés alatt álló alkalmazások szerveroldali futtató környezetét is. Az új rendszer felelős továbbá a teljes felhasználói adminisztrációért, illetve a rendszer biztonságát és a felhasználók kényelmét biztosító egypontos bejelentkezés megvalósításáért (SSO), valamint megteremti az intézmény jövőbeni távmunka terveinek biztonsági alapjait. A rendszer a Novell legfejlettebb hálózati szolgáltatásainak felhasználásával, többek között a következő elemekből épül fel: Novell NetWare, Novell eDirectory, Novell ZENworks, Novell BorderManager és Novell Nsure Identity Manager (DirXML).

„Az OITH célja egy az EU elvárásainak megfelelő, biztonságos és innovatív informatikai infrastruktúra és az azon futó alkalmazás portfolió kialakítása. A rendszer átadásával, valamint a bírók korszerű informatikai eszköz ellátottságának EU konform szintre emelésével a bíróságok kiszámítható, hatékony és költségtakarékosan üzemeltethető informatikai háttérrendszer segítségével végezhetik napi munkájukat.”– mondta Horváth János az OITH informatikai főosztályvezetője.

„Az OITH-ban megvalósított rendszer jelenleg a legnagyobb Novell installáció Magyarországon. A rendszer lehető legmagasabb szintű rendelkezésre állása érdekében egy Novell Kompetencia Központot hoztunk létre a helyszínen,”- mondta Szittya Tamás a Novell Magyarország ügyvezető igazgatója. „A Phare tender keretében az OITH számára értékesített licencek, a kapcsolódó szolgáltatások és a tendert követően fizetett licenc, licenc követés és szolgáltatások díjai, valamint a három éves keretszerződés értéke együtt meghaladják az 1 milliárd forintot.”– emelte ki Szittya Tamás.

Tovább

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés