Connect with us

technokrata

Az XAPT harmadszor a legjobb Microsoft Business Solutions-partner

Dotkom

Az XAPT harmadszor a legjobb Microsoft Business Solutions-partner

Elismerés Steve Ballmertől, a Microsoft vezérigazgatójától.

Dr. Schvarcz Zoltán az XAPT Hungary Kft. ügyvezető igazgatója vehette át a legjobb hazai Microsoft Business Solutions partnernek járó kitüntetést Steve Ballmertől, a Microsoft vezérigazgatójától.

A tavalyi év folyamán 18, összesen mintegy 60 Axapta rendszert helyezett üzembe az XAPT, ezzel az Axapta vállalatirányítási rendszerek hazai bevezetések túlnyomó többségét valósította meg.

„A Microsoft stratégiájában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlett vállalatirányítási, illetve – most, legújabban – CRM rendszerek.” – mondta dr. Schvarcz Zoltán az XAPT Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, és hozzátette, hogy „továbbra is az élen kívánunk járni a középvállalati kör hatékonyságát és működését támogató informatikai rendszerek megvalósításában.”

Az XAPT elsősorban a középvállalati körben sikeres, például az első EU-s támogatással megvalósuló rendszer megvalósításában is részt vesz, a nyíregyházi Marso Kft-nél.

A Microsoft minden évben több kategóriában tünteti ki partnereit, az XAPT már harmadik alkalommal vehette át a Microsoft Business Solutions partnernek járó díjat, amely a cég folyamatos sikeres munkájának elismerése.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés