Connect with us

technokrata

PC-vel együtt kidobott fontos adatok

Dotkom

PC-vel együtt kidobott fontos adatok

Az egyik holland államügyész PC-jével együtt fontos adatokat is leselejtezett a minap.

Joost Tonino a múlt hét végén került rivaldafénybe, mégpedig azért, mert kidobta öreg számítógépét. Ez önmagában még nem adna okot a nem várt ismertségre, ám az államügyész nem távolította el a fontos adatokat a komputer merevlemezéről, mielőtt megvált volna tőle. Saját e-mailcíme, hitelkártyaszáma, társadalombiztosítási száma és személyes adóbevallása mellett amszterdami bűnügyi vizsgálatokkal kapcsolatos információk is kikerültek így a hatásköréből.

Tonino egyébként azért selejtezte le az általa már két éve nem használt PC-t, mert a vírusfertőzött számítógépet már elindítani sem tudta – ezért egyszerűen kirakta az utcára. Egy taxisofőrnek azonban feltűnt az utcán árválkodó PC, aki aztán hazavitte, majd újra működésre bírta az eszközt. Ezután értesített egy bűnügyekkel foglalkozó riportert, aki a múlt hét végén a nyilvánosság elé tárta, mi mindent fedezett fel a kidobott számítógép merevlemezén. Amint azt a televíziós adásban elmondta, a riporter pusztán a PC-n fellelt információkra támaszkodva képes volt Tonino e-mailes postafiókjába is behatolni. Ezenfelül például a közismert Ajax labdarúgócsapat ki nem fizetett adómillióiról is érdekes adatok jutottak a kíváncsiskodók birtokába.

Hollandiában a bevett jogászi gyakorlattal ellentétes az ilyen komolyan bizalmas adatokkal rendelkező PC szemétbe való kidobása, nem csoda hát, hogy a média azonnal lecsapott a történtekre. Tonino ráadásul még hálát is adhat az égnek, hogy a taxisofőr inkább a nyilvánosságot választotta, mintsem a bűnözőket, akik akár komolyan meg is zsarolhatták volna az államügyészt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés