Connect with us

technokrata

Újabb nemzetközi ügyfeleket nyert a Megatrend

Dotkom

Újabb nemzetközi ügyfeleket nyert a Megatrend

Elindította első szlovákiai projektjét a Megatrend, emellett újabb ügyfelet nyert a Megatrend Romániában is.

A Megatrend 2000 Rt. megállapodott első szlovákiai ügyfelével, amelynek értelmében a Riadel Mezőgazdasági Gépalkatrész-forgalmazó Vállalatnál bevezeti az Infosys Integrált Vállalatirányítási Rendszert.

Az első szakaszban 20 terminálon fut majd a szerviz, logisztika és pénzügyi területeket lefedő rendszer a nyitrai központú Riadel kassai, losonci és nagyszombati és komáromi telephelyein is. A második szakaszban várhatóan a főkönyv- és tárgyi eszköz modulok kerülnek majd bevezetésre.

A Megatrend többségi tulajdonú romániai leányvállalata, a Megatrend Romania Srl pedig legújabb megállapodását a temesvári székhelyű Munax céggel kötötte meg, amely szintén mezőgazdasági gépalkatrész-gyártással és –forgalmazással foglalkozik.

„2005. január 1-jén indul az Infosys készlet- és áruforgalom moduljainak bevezetése 5 terminálon, 2005. március 1-jétől pedig már teljeskörűen használhatják a dolgozók a rendszert.” – mondta el Horváth Endre, a Megatrend nemzetközi üzletfejlesztési igazgatója. „Folyamatosan bővülő nemzetközi ügyfélkörünk a legjobb bizonyítéka annak, hogy a Megatrend stratégiája és terméke nem csak Magyarországon, hanem a külpiacokon is sikeres.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés