Connect with us

technokrata

Hányan szerezték be a Windows XP SP2-t?

Dotkom

Hányan szerezték be a Windows XP SP2-t?

Népszerű-e a Microsoft legújabb javítócsomagja, vagy sem? Tippeljen, majd kattintson.

A Windows XP második javítócsomagját augusztus elején jelentette be a szoftverfejlesztő óriás. Útjára bocsátásakor azt is közölték, hogy az SP2 világméretű bevezetési folyamatának részeként 25 nyelvre honosítják a szoftvert az elkövetkező két hónap során, és letöltéssel, kiskereskedelmi terjesztéssel, ingyenes CD-ken, valamint új számítógépekre előtelepítve juttatják el a számítógépgyártókhoz, a vállalati ügyfelekhez és az egyéni felhasználókhoz. Az SP2 szervizcsomag az Automatikus frissítés szolgáltatás segítségével körülbelül 100 millió felhasználóhoz fog eljutni a következő két hónapban – állt a Microsoft nyár végi terveiben.

Nos, nézőpont kérdése, hogy sikerült-e teljesíteni ezt a célt avagy sem. Redmond ugyanis bejelentette, hogy az SP2 eddig több mint 106 millió példányát terjesztették el a világon. Ebből azonban ˝csak˝ körülbelül 90 millió talált gazdára az internetes frissítés keretei között – további 16 milliót CD-n keresztül szállítottak le a megrendelőknek. Pedig a letöltések felfutásához az is hozzájárult, hogy a megjelenést követően igen gyorsan debütált a peer to peer hálózatokon is a javítócsomag. Sokan letöltötték, és használatba vették az operációs rendszer biztonsági beállításait, webböngészőjét és médialejátszóját felfrissítő csomagot, ám pár nappal a megjelenés után a Microsoft úgy döntött, hogy ez a terjesztés sérti az érdekeit, ezért az USA Digital Millennium Copyright Actra hivatkozva számos esetben elérte, hogy a javítócsomag hostolását végző webmesterek megszüntették az SP2 általuk biztosított elérhetőségeit.

A Windows XP második javítócsomagja számos előnnyel kecsegteti a felhasználókat: például elősegíti a számítógép védelmét a kártékony mellékletektől, és növeli a biztonságot a Web böngészése közben is. Használatával elkerülhető a megbízhatatlannak tűnő file-ok letöltése, csökkenthető a felugró hirdetések száma. Az SP2 tűzfalas védelmet nyújt a rendszerindítástól a leállításig, mindamellett a felhasználó kézben tarthatja a biztonsági beállításokat és könnyedén elérheti a legújabb frissítéseket is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés