Connect with us

technokrata

Ön után (is) kutat a munkatársa?

Dotkom

Ön után (is) kutat a munkatársa?

Egy felmérés szerint a Világhálóhoz hozzáférők negyede az internetes keresők segítségét is igénybe veszi, hogy minél jobban informálódhasson munkatársairól, üzleti kapcsolatairól.

Egy, az Amerikai Egyesült Államokban, a Harris Interactive által kivitelezett kutatás révén kiderült, hogy az USA-ban dolgozó felnőttek 23 százaléka, azaz csaknem negyedük már legalább egyszer utánanézett munkatársainak, üzletfeleinek, ügyfeleinek vagy alkalmazott-jelöltjeinek valamelyik internetes keresőmotor révén. Az, hogy mi vezeti az embereket erre a lépésre, több mindentől is függ: míg a munkatársak egymás után főként kíváncsiságból kutakodnak, addig egyesek olyan prózai okok miatt kerestek rá ügyfeleikre, hogy címeket vagy telefonszámokat megtudjanak.

A felmérésben részt vettek közül azok 52 százaléka, akik (leendő) alkalmazottaik után kerestek, nyilatkozott úgy, hogy az egyszerű kíváncsiság vezérelte őket. Kicsivel nagyobb arányban, 63 százalékban jelölték meg ugyanezt indokként azok, akik a magasabb beosztású kollégákról szóló információkat akarták fellelni az Internet révén. Arra is rávilágított a 2266 ember közreműködésével elkészült tanulmány, hogy a férfiak hajlamosabbak ezen célból keresni a Világhálón, mint a nők.

Egyre részletesebb eredménnyel kecsegtetnek a keresések, mivel mind több embernek kerülnek fel az adatai (és egyre részletesebben) a Webre. Ez egyrészt megkönnyíti az információgyűjtést, másrészt azonban megnöveli a bizalmassággal, a magánszféra védelmével kapcsolatos aggályokat. A tanulmány egyébként szeptember 28-as és 30-a között folyt, az Egyesült Államok területén.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés