Connect with us

technokrata

Nem készül többé noteszgép Tajvanon

Dotkom

Nem készül többé noteszgép Tajvanon

Amikor a kihelyezett notebookgyártást is kihelyezik.

Az elektronikai eszközök gyártásában vitathatatlanul vezető szerepet töltenek be az ázsiai régió egyes országai. A fejlett nyugati országokban ugyanis a magas munkaerőköltség arra késztette a nagyvállalatokat, hogy termelésük jelentős részét erre a területre helyezzék ki, illetve felhagyjanak saját gyártásukkal. Ennek a trendnek köszönhette például sikerét a Kínától a kommunista uralom kezdete idején elszakadt Tajvan, amely a noteszgépgyártás fellegvárának számított – mostanáig.

Már korábban is hírt adtunk ugyanis arról, hogy a szigetországbeli gyártók egyre inkább kihelyezik a még olcsóbb munkaerővel bíró Kínába a gyártást. Elemzők úgy vélik: mindez oda fog vezetni, hogy a jövő év második felére szinte teljesen megszűnik a notebookgyártás az országban, s az igényeket teljes egészében Kínából fogják ellátni. Ugyanakkor az intellektuális, kreatív munkát igénylő feladatok (mint például a termékfejlesztés, technológiai kutatás, gazdasági menedzsment és marketing) továbbra is a tajvani vezetés kezében maradnak.

Ennek a folyamatnak az előfutára volt a Compal Computer és az Inventec idei lépése: a két gyártó már 2004 első felében beszüntette a kicsiny országban való gyártást. A Quanta Computer ugyanakkor még kitart Tajvan mellett, és noteszgépei közül két szériát is itt készíttet – igaz, ezek már az össztermelésnek csak az ötödét adják. Ráadásul az Acer – a Quanta legfőbb megrendelője – kifejezte abbéli óhaját, hogy szeretné, ha a noteszgépek szállítását jövőre már Kínából intéznék.

A kisebb gyártók is erősen függenek immáron az ˝anyaországtól˝. Például a Mitac az úgynevezett rugged (azaz ütés-, por- és vízálló) noteszgépeken kívül minden egyéb hordozható számítógépet Kínában készít; az Arima Computer pedig már csak a mintapéldányokat gyártja le Tajvanon (ráadásul nemsokára ezt a műveletet is a rizs hazájába helyezik át).



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés