Connect with us

technokrata

Deface-elték az SCO weblapját

Dotkom

Deface-elték az SCO weblapját

Online támadók ismét módosították a liunxok ellen „keresztes hadjáratot” indító amerikai vállalat website-jának kezdőlapját.

Még hétfőn került sor az incidensre, melynek során a tavaly tavasszal az IBM ellen milliárdos nagyságrendű peres eljárást kezdeményező SCO kezdőlapját módosították a hackerek. Helyi idő szerint reggel fél hat felé tűnt fel először egy stílusában az oldalhoz hasonló grafikai elem a weblapon, melyben a „we own all your code” (minden kódotokat birtokoljuk) és a „pay us all your money” (fizessétek ki nekünk az összes pénzeteket) szövegeket helyezték el, a vállalat logojával egyetemben. Hétfő reggel, helyi idő szerint fél kilenckor már eltűnt a módosított grafikai elem.

Egyre több ilyen esetet kénytelen megélni az SCO, az idén például már egyszer egy nagy féregtámadást (Mydoom) is át kellett vészelnie, ami a www.sco.com weboldalt egy időre gyakorlatilag elérhetetlenné is tette. Ugyan alternatív webcímekkel továbbra is elérhető maradt a vállalat az Interneten, de presztízsszempontokból lényeges veszteség volt ez számára. Már tavaly is többször sor került hasonló támadásokra, amikor feltörték az SCO weboldalát és módosították annak tartalmát.

Mindezt azért szenvedi el a vállalat, mert még 2003. tavaszán pert kezdeményezett az IBM-mel szemben, arra hivatkozva, hogy az jogtalanul osztotta meg a nyíltforrású közösséggel az SCO birtokában levő forráskódok egy részét. Mivel a Kék Óriás nem volt hajlandó egy milliárd dollárt kifizetni, ezért az SCO általános offenzívába kezdett: egyrészt 3 milliárdra (majd idén már 5 milliárd dollárra) emelte az IBM elleni kártérítési igényét, másrészt nekilátott sorra megfenyegetni az összes disztribútort és Linuxot használó vállalatot azzal, hogy akár egyenként is bepereli őket. Végül a magánfelhasználókat is megfenyegette, közvetlenül ez váltotta ki a heves indulatokat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés