Connect with us

technokrata

Készülődik a Centrino 2

Dotkom

Készülődik a Centrino 2

Az Intel igen sikeres mobilplatformjának második generációjához lassan minden elem készen áll – nem hivatalosan ugyanis bejelentették az Alviso chipkészletet.

Távol-keleti noteszgépgyártók szerint az Intel jövőre tolta el a Centrino 2 megjelenését – írtuk még a nyáron. Az eredeti tervek értelmében még ősszel be kellett volna mutatkoznia a Sonoma-nak. A megújuló mobilplatform magában foglalja a Pentium M processzorok Dothan változatának 90 nanométeres gyártási eljárással készített – és az Execute Disable Bittel, azaz puffertúlcsordulás elleni védelemmel rendelkező – példányait, valamint az Alviso chipkészletet. Ez utóbbival adódtak gondjai a chipgyártónak (hiszen a Dothan Pentium M-ek már pár hónapja megvásárolhatók).

Maga az Alviso a Grantsdale asztali P4-es lapkakészlet mobil változata, mely már lehetővé teszi a Centrino-s CPU-k számára az 533 MHz-es FSB használatát, valamint a DDR2 SDRAM, a PCI Express és a soros ATA megjelenését is magával hozza. Ugyancsak az Alviso-ban jelenik meg az Intel Hi-Definition Audio fejlesztése és a harmadikgenerációs grafikus gyorsító technológiája is.

Voltaképp a chipkészlet késlekedése miatt csúszik a Centrino 2 megjelenése, mivel az Alviso ennek az egyik alapja, így enélkül nem indulhat útjára a Sonoma, írtuk hónapokkal korábban. Azt is megjegyeztük akkor, hogy az Intel hivatalosan semmilyen változást nem jelentett be az ütemtervben. Ahogy akkor megjegyeztük: „az nincsen teljesen kizárva, hogy az év vége előtt pár nappal vagy héttel esetleg mégiscsak ˝beesik˝ az új termék”. Nos, ez be is következett: az Intel – igaz, csak limitált mennyiségben, de – elkezdte szállítani az Alviso chipsetet. Teljes gőzzel azonban csak január 18-tól indul be a lapkakészlet szállítása, várhatóan ez előtt egy nappal jelentik be hivatalosan a Sonoma-t.

Előreláthatóan februárban debütál a 915GM a piacon, mely voltaképp annyiban különbözik csak elődjétől, hogy magában foglalja az Intel Media Graphics Accelerator 900 integrált grafikus motorját. Jelen pillanatban nem ismert, mi lesz a Sonoma végleges neve.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés