Connect with us

technokrata

HP Virus Throttle – a vírusok terjedésének lassítása időt ad a védekezésre

Dotkom

HP Virus Throttle – a vírusok terjedésének lassítása időt ad a védekezésre

A vírusok terjedésének lassításával is nagy eredményeket lehet elérni – a HP a minap tette elérhetővé ezzel kapcsolatos fejlesztését.

Először tavaly februárban számoltunk be a HP azon szolgáltatásáról, mely a víruselfojtás (virus throttling) nevet kapta. A vállalat kezdeményezése a vírusok és férgek terjedési sebességének csökkenésében játszik szerepet azzal, hogy a fertőzött számítógép Internettel való (szoftver)kapcsolatait redukálja le. A HP vizsgálatai során kiderítette, hogy a legfertőzőbb kártevők több szálon igyekeznek terjedni – a vírusok igen gyorsan képesek sok csatlakozást létrehozni, olyan ütemben, amire egy ember képtelen. Ezek limitálásával jelentősen visszavethető a terjedés sebessége.

Maga a szoftver időt biztosít a rendszeradminisztrátoroknak arra, hogy reagáljanak egy támadásra, mondta korábban a HP egyik technológiai vezetője. Erre pedig nagy szükség van, hiszen egy sebezhetőség megjelenése és az arra épülő első vírus debütálása között eltelő idő egyre rövidebb, ráadásul a digitális kártevők egyre nagyobb ütemben terjesztik magukat. Egy vírustámadás esetén a szoftver – a folyamatos monitorozás következtében – azonnal érzékeli azon process-(eke)t, melyek vírusszerű karakterisztikát mutatnak, s ezek működését lelassítja; anélkül, hogy a többi, rendesen működő process-t érintené ez a beavatkozás. Emellett természetesen a rendszergazdát is értesíti a történtekről.

Az első bejelentéskor még úgy tűnt, hogy hamarosan a gyakorlatban is testet ölthet az amerikai vállalat elképzelése, ám erre csak most, egy évvel az első ismertető után kerülhetett sor. A Proliant szerverek és a Procurve hálózati eszközök részesülhetnek elsőként a víruslassítás előnyeiből, a HP bejelentése szerint a személyi számítógépeknek szánt változatok majd csak később jelennek meg.

A Virus Throttle névre keresztelt programot a vállalat a múlt hét péntekén jelentette be, s egyben azt is közölte, hogy az alkalmazás a HP Seucirity Containment csomag részeként is piacra kerül. A szoftvercsomagot egyébként kifejezetten a vírustámadás alatt álló alkalmazások segítésére fejlesztette ki az amerikai óriáscég.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés