Connect with us

technokrata

A Sony Sonoma-alapú Vaio notebookja

Dotkom

A Sony Sonoma-alapú Vaio notebookja

A Vaio VGN-FS115B modellszámot kapott eszköz az egyike azon noteszgépeknek, melyeket nem csak bejelentett gyártójuk, hanem már forgalomban is kaphatóak.

A Sony új hordozható számítógépében egy 1,6 GHz-es órajellel bíró Pentium M lapka található, melyet 512 MB-nyi DDR SDRAM lát el adatokkal. Ez utóbbit a vállalat úgy alakította ki, hogy két kisebb modult használt fel egy nagy kapacitású helyett – ezzel ugyan elvette a könnyű bővíthetőség lehetőségét, viszont elérhetővé tette a kétcsatornás üzemmód kihasználását. Kijelzőjének képátlója 15,4 col lett, ebből a tapasztaltabbak már tudhatják, hogy szélesképernyős kialakításról van szó. Az LCD maximálisan 1280×800 pixeles felbontás megjelenítésére képes, X-Black technológiájának köszönhetően igen fényes kép tárul a felhasználó elé. A kijelzőt egyébként az Intel GMA 900-as grafikus magja szolgálja ki.

Egy 60 GB kapacitással bíró merevlemez került ebbe a Vaio notebookba, mely jelentős tárhelyet biztosít. A winchesterben levő tányér forgási sebessége percenként 4200 fordulat. Ha mégis szűkösnek bizonyulna a háttértár, akkor az adatokat ki is lehet írni a beépített DVD-író meghajtó révén, mely CD-írásra is alkalmazható. Természetesen lehetőség nyílik az adatokat hálózaton keresztül is archiválni, erre egy 10/100 Mbps-os Ethernet csatoló és egy 802.11b/g szabványokat támogató vezetékmentes hálózati modul szolgál.

Két sztereó hangszóró, három 2.0-s USB és egy Firewire port, egy Type II-es PC Card bővítőhely, illetve egy Memorystick Pro kártya befogadására képes slot található még az eszközben.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés