Connect with us

technokrata

Vezetőségválasztás az IVSZ-ben

Dotkom

Vezetőségválasztás az IVSZ-ben

Jelöltek és tervek.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége 2005. március 17-ére tűzte ki tisztújító közgyűlését, ahol a tagság megválasztja a Szövetség új elnökét és azt a 11 személyt, akik a következő három évben az elnökségi feladatokat látják majd el. Egy héttel az esemény előtt az elnöki tisztségre öt jelölt pályázik, a négy alelnöki pozícióra a négy IVSZ osztály frissen megválasztott vezetője, a hét elnökségi tisztségre pedig tizenöt tag jelöltette magát. Az esemény rangját emeli, hogy a közgyűlésen részt vesz Dr. Kóka János, gazdasági miniszter, az IVSZ tiszteletbeli elnöke és Kovács Kálmán informatikai miniszter.

„Az immáron 310 tagvállalatot számláló Informatikai Vállalkozások Szövetségében minden korábbit meghaladó érdeklődés van az elnöki – és az elnökségi pozíciók betöltése iránt. Eddig 24 jelölés érkezett, de ez a szám még változhat, hiszen a jelölőlista a Közgyűlésen kerül lezárásra.” – mondta Sipka Júlia, a jelölőbizottság elnöke.

Az öt elnökjelölt Czakó Ferenc (Synergon), Kovács Zoltán (Kirowski), Laufer Tamás (Albacomp), Vahl Tamás (SAP) és Vinkovits László (T-Systems).

A négy alelnökjelölt, az IVSz osztályainak megválasztott vezetői: a budapesti Kis- és Középvállalkozások Osztály vezetője, Csáki Zoltán (C.Enter), a vidéki Kis- és Középvállalkozások Osztály vezetője, Vinnai János (Szinvanet), a Nagyvállalatok Osztály vezetője, Laufer Tamás (Albacomp), a Multinacionális Osztály vezetője, Vityi Péter (Microsoft).

A hét elnökségi-tag tisztségre jelöltette magát Beck György (HP) jelenleg IVSZ alelnök, Dankó Sándor ITWare), Füzes Péter (Oracle), Gáll Tamás (Avaya), K. Szabó Imre (MegaTrend), Keresztesi János (FreeSoft), Kuthy Antal (E-Group), Lakatos István (Műszertechnika), Lukács Lajos (DSS), Ludman Lajos (KFKI Rt.), Nemes Dániel (filter:max), Merziczky László (HP) jelenleg IVSZ elnökségi tag, Solt Géza (HRP) jelenleg IVSZ elnökségi tag, Szekfű Balázs (Lebegő Kommunikációs Kft.) az IVSZ korábbi igazgatója, jelenleg IVSZ elnökségi tag, Szittya Tamás (Novell) jelenleg IVSZ elnökségi tag.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés