Connect with us

technokrata

Az Antenna Hungária Rt. készen áll a DVB-T rendszer kiépítésére

Dotkom

Az Antenna Hungária Rt. készen áll a DVB-T rendszer kiépítésére

Elsősorban Hajdú-Bihar megye északi részén.

Az Antenna Hungária Rt. (AH) egyeztetést kezdeményezett az érintett megyék, az MTV, valamint az NHH képviselőivel arról, hogy Kelet-közép Magyarországon – elsősorban Hajdú-Bihar megye északi részén – hogyan lehetne a körzeti televíziós adások vételi lehetőségein változtatni. Ugyanis az AH analóg földfelszíni hálózat-topológiája nem a megyehatárokhoz igazodik, azoknál nagyobb területeket fed le. Ezáltal viszont egyes területeken nem az adott megye regionális műsorát láthatják a televíziónézők, hanem a szomszédos megyéét, így például Hajdú-Bihar megye északi részén a Miskolci, és nem a Debreceni Körzeti Stúdió műsora fogható. Az egyeztetésen szóba került, hogy a jelenlegi analóg környezetben – elsősorban a rendelkezésre álló frekvenciák szűkössége miatt – nincs lehetőség a fenti probléma érdemi megoldására.

Az AH ezért javaslatot fogalmazott meg az IHM, az NHH, valamint az ORTT felé arra vonatkozóan, hogy a 2004 októberében Budapest és Kabhegy környékén elindított digitális földfelszíni televízió (DVB-T) idén az észak-kelet magyarországi régióval bővülhessen, de döntés ez ügyben még nem született. A beruházás finanszírozásáról, valamint a digitális jelek vételéhez szükséges átalakító berendezések (Set-Top-Box) támogatásáról szintén hatósági döntés szükséges.

Amennyiben a hatóságok részéről fenti javaslat elfogadásra kerül, valamint a sugárzáshoz szükséges frekvencia rendelkezésre áll, úgy az Antenna Hungária Rt. kész a digitális adóberendezés beszerzésére illetve telepítésére, és – az egyelőre közszolgálati műsorokat tartalmazó – a DVB-T szolgáltatás beindítására a régióban. A nagyságrendileg 100 millió forintos beruházás eredményeképpen a televíziónézők számára digitális minőségben elérhetővé válhatnak a közszolgálati adások, továbbá bővíthető lenne a regionális adások kínálata, amennyiben a nézők egy digitális jelek vételéhez szükséges átalakító berendezést csatlakoztatnak a televíziójukhoz.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés