Kerekasztal beszélgetés a digitális jogvédelemről

A Digital Rights Management megoldások azt teszik lehetővé, hogy egy tartalom – szöveg, zene, kép, film stb. – tulajdonosa a digitális térben képes legyen megvédeni a tartalomhoz fűződő jogait. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a DRM sok esetben túlmutat a szerzői jog határain, szigorúbb korlátozásokat alkalmaz, mint a szerzői jog korlátaiként meghatározott szabad felhasználások – hangzott el az MTE tegnapi kerekasztal-beszélgetésén. „Ma a DRM és a szerzői jog viszonya számos részletkérdésben koránt sem megnyugtató, ezeket a kérdéseket fontos lenne tisztázni.” – fogalmazott Tóth Péter Benjamin, az Artisjus munkatársa.

A közös jogkezelő szervezetek képviselői egyetértettek abban, hogy a DRM alapvetően nem alkalmas a közös jogkezelés helyettesítésére, mivel a közös jogkezelőknek lényegesen tágabb a feladatköre. Békés Gergely, az Előadóművészek Jogvédő Irodájának jogásza szerint a tartalmak valódi előállítói, az előadóművészek közül ma még Magyarországon kevesen akarják igazán a DRM-rendszereket, mivel az általuk megszokott mechanizmusok jobban szolgálják az érdekeiket. A fölöttük álló kiadók ugyanakkor már lényegesen érdekeltebbek a hozzáférést szabályozó, jól működő DRM-rendszerek elterjedésben.

„Mit és kitől védünk a DRM-mel?” – kérdezte Bodó Balázs, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Média Oktató és Kutató Központjának munkatársa, aki annak a véleményének adott hangot, hogy a korlátozás, a „szűkösség” gazdasága helyett a digitális világban a „bőség” kultúrájára kéne építeni. Bodó elképzelhetőnek tartja egy olyan, kooperációra épülő, működőképes üzleti modell kialakítását, amelyben mind a tartalmak tulajdonosai, mind pedig a végfelhasználónak tekintett fogyasztók jól járnak. Példának a világszerte létező nagyszámú, szabadon kutatható egyetemi archívumot hozta fel. Bodó szerint mindez értelemszerűen nem érdeke a legnagyobb tartalomgyártóknak számító multinacionális film- és lemezcégeknek, ugyanakkor kis piaccal rendelkező országként érdekünkben állna nagyobb szabadsággal „megtámogatni” kultúránkat a digitális világban.

A vele vitatkozók szerint a DRM nem maga a szabályozás, hanem pusztán egy alkalmazás, a megoldás egy lehetősége. „A DRM nem más, mint egy eszköz, amelynek az a feladata, hogy ha a jogtulajdonosok meghatározzák, hogy egy bizonyos tartalomhoz ki, hol, hogyan és milyen mértékben férhessen hozzá, akkor ezt ki tudja kényszeríteni.” – fogalmazott Varga Gábor, a Microsoft képviselője. „Soha nem a technológia a hibás, azt lehet jól és rosszul is alkalmazni.”

Több hozzászóló is elutasította, hogy szükség lenne a DRM- vagy közös jogkezelés-mentes világra, mondván, hogy a szabadon hozzáférhető, ingyenes tartalmak éppenséggel a tartalomipar végét jelentenék, mivel a befektetett és haszonnal megtérülő pénzből lehet új tartalmakat fejleszteni. „A sokféle, minőségi tartalom mindenki közös érdeke, ehhez azonban szabályozott viszonyok kellenek.” – fogalmazott Sas Tibor, az Adatbázis Jogvédő Egyesület főtitkára.