Connect with us

technokrata

180 millió felett a Windows XP SP2 letöltések száma

Dotkom

180 millió felett a Windows XP SP2 letöltések száma

A Microsoft bejelentette, hogy már több mint 180 milliószor töltötték le webhelyéről a Windows XP második javítócsomagját.

A tavalyi nyár végén megjelent service packet a múlt év végéig közel 100 millióan töltötték le, s 2005-ben, az elmúlt hetekig bezárólag újabb 10 milliók csatlakoztak a „táborhoz”. A redmondi szoftveróriás az Infosec Europe rendezvényen jelentette be, hogy az operációs rendszer második javítócsomagját immáron több mint 180 milliószor töltötték le az internetezők.

Nick McGrath, a Microsoft platformstratégiájának vezetője úgy nyilatkozott, hogy mára már majdnem minden Windows XP-vel rendelkező számítógépet elláttak a második service packkel, ennek ellenére még mindig gyorsan nő azok száma, akik még csak nemrég jutottak az SP2 birtokába. A szoftveróriás vezető beosztású alkalmazottja egyúttal visszautasította azt a vádat, hogy azon ügyfeleiket, akik nem telepítették fel a második javítócsomagot, a jövőben magukra fogják hagyni.

Amint arról már többször is beszámoltunk, az SP2 megjelenésekor kiderült: a javítócsomag néhány funkciója megváltoztathatja a nagyobb vállalatok egyes alkalmazásainak működését. A Microsoft ezért azt javasolta 2004 nyarának végén, hogy azon ügyfelek, akiknél számos üzleti alkalmazás, testre szabott webes fejlesztés fut a Microsoft Windows XP mellett/alatt, először teszteljék az SP2 tulajdonságait és csak azt követően implementálják azt a vállalat gépeire. A türelmi idő azonban a múlt hónap közepén, április 12-én lejárt, s ez minden bizonnyal hozzájárult, hogy újabb Windows XP-s PC-kre került fel az operációs rendszer második javítócsomagja.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés