Connect with us

technokrata

Blu-Ray meghajtó a notebookban

Dotkom

Blu-Ray meghajtó a notebookban

A Panasonic jövő év tavaszára új, Blu-ray technológiával működő számítógépes lemezmeghajtó, valamint védőtokozás nélküli Blu-ray lemezek kibocsátását tervezi.

Az elsősorban Panasonic márkanevéről ismert Matsushita Electric Industrial bejelentette, hogy olyan lemezmeghajtók bevezetését tervezi hordozható és asztali számítógépek számára, amelyek képesek az egy- és kétrétegű Blu-ray lemezek (BD), valamint az összes írható DVD- és CD-formátum írására és olvasására. A maguk nemében abszolút újdonságot képviselő meghajtók 2006 tavaszától kerülnek a személyi számítógépek gyártóihoz az új, tok nélküli („csupasz”) BD-kkel együtt, melyek tárkapacitása 25 és 50 GB között mozog.

A világ első notebook PC-khez készülő BD-meghajtója mindössze 12,7 mm magas, és képes az optikai lemezek mindhárom generációjának írására és olvasására. Támogatja az egyrétegű 25 GB-os, illetve az egyoldalas, de dupla rétegű, 50 GB-os BD-ket is, valamint az összes írható DVD-t és CD-t. A tervek szerint a Panasonic mintapéldányokat küld a cégeknek ez év végéig, a kereskedelmi gyártást pedig 2006 márciusában kezdi meg.

A multimédiás meghajtó a Panasonic saját laminált üveglapprizma-technológiáját alkalmazza, amely lehetővé teszi az optikai felvétel méretének a hagyományos felvételhez viszonyított egytizenkettedszeres csökkentését.

„A HP teljesen egyetért a Panasonic-kal abban, hogy a legjobb felhasználói tapasztalatot kell biztosítani a DVD-formátumok használatában, és fel kell számolni a kompatibilitási bizonytalanságokat.” – mondta John Romano, a Worldwide Consumer PC Business, HP rangidős alelnöke – „Célunk, hogy a Blu-ray technológiát de facto szabvánnyá tegyük mind a PC-k, mind a fogyasztói elektronikai termékek körében 2006-ban, és örömünkre szolgál, hogy a 2005-ös CEATEC-kiállításon bemutathatjuk a HP asztali PC és a Panasonic Blu-ray meghajtó rugalmas együttműködését és egyszerű használatát a Blu-ray Disc Association (BDA) standján.”

„A Dell teljes asztali és notebook termékkínálatán keresztül szeretné terjeszteni a BD-technológiát, elsősorban az új lemezek hatalmas, 50 GB-os kapacitására építve, amely lehetővé teszi a nagyfelbontású tartalmak lejátszását, illetve nagy adatmennyiségek mentését és archiválását.” – fejtette ki Kevin Kettler, a Dell Inc. technológiai főigazgatója.

Az új meghajtók és lemezek mintái a Panasonic és a BDA-standokon tekinthetők meg a CEATEC JAPAN 2005 kiállításon október 4-8. között, melynek a Tokiótól keletre fekvő Chiba megyében található Makuhari vásárközpont ad otthont.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés