Az Intel Corporation bejelentette, hogy harmadik negyedéves bevétele elérte a 9,96 milliárd dollárt, amely 18 százalékkal magasabb a korábbi év hasonló időszakához képest, és az előző negyedévi adathoz hasonlítva 8 százalékkal magasabb. A harmadik negyedéves üzemi eredmény elérte a 3,1 milliárd dollárt, amely 31 százalékos növekedést jelent a tavalyihoz képest, illetve 17 százalékos növekedést mutat a második negyedévhez hasonlítva. Az eredményt egy jogi megállapodás is befolyásolta. A nettó bevétel elérte a 2 milliárd dollárt, amely tavalyhoz képest 5 százalékos növekedést, az előző negyedévhez képest pedig 2 százalékos csökkenést mutat. Az egy részvényre jutó nyereség 32 cent volt, amely 7 százalékkal magasabb a 2004 harmadik negyedévében elért 30 centhez képest, azonban az előző negyedéves 33 centhez képest 3 százalékos csökkenést mutat. A harmadik negyedéves adózott eredményre és az egy részvényre jutó nyereségre hatással volt egy jogi megállapodás és egy adótétel is.
„A harmadik negyedévben vállalatunk eddigi legnagyobb forgalmáról és összes jelentős termékvonalán növekvő érékesítésről adhat számot” – mondta Paul Otellini, a vállalat elnök- vezérigazgatója. „Teljesítményünk továbbra is megbízható: a tervezettnél korábban indítottuk útnak kétmagos szerver platformjainkat és elkezdtük az iparágban egyedülálló 65 nanométeres technológiával gyártott mikroprocesszoraink szállítását is. A 65 nanométeres gyártó hálózat, az új kétmagos processzorok széles köre, és a platform megoldások biztosításának egyedülálló képessége együttesen biztosítják további folyamatos növekedésünket.”
A hónap elején az Intel és a MicroUnity Inc. egy olyan megállapodást kötöttek, amely megoldja a szabadalmi szabálytalanságok kérdését, és az Intel ügyfeleket bizonyos jogokkal ruházza fel. A megállapodás szerint az Intel 300 millió dollárt fizet a MicroUnity-nek. Előzetesen az Intel a harmadik negyedéves eladásai után 140 millió dollárt fizetett, amely hozzávetőlegesen 2 centtel csökkentette az egy részvényre jutó bevételét. A fennmaradó 160 millió dollár a szellemi tulajdon értéke, amely várhatóan több mint 10 év alatt fog amortizálódni.
A cég tervei szerint a harmadik negyedéves jelentés benyújtásáig véglegesíti a könyvelési elszámolást.
Mint az a vállalat szeptemberi 8-ai, negyedévközi tájékoztatójából már kiderült, az Intel harmadik negyedéves eredményein egy hozzávetőlegesen 250 millió dolláros adónövekedés éreztette a hatását, amely részvényenként 4 centnek felel meg. Az adónövekedés az amerikai munkahely-teremtési törvénynek (American Jobs Creation Act) a külföldön megszerzett bevétel repatriálására vonatkozó rendelkezéséből fakad. A vállalat tavalyi harmadik negyedéves eredményében szerepelt egy adó kiigazítás, amely 3 centtel növelte az egy részvényre jutó nyereséget. Az előző negyedévben az egy részvényre jutó nyereség körülbelül 2 centes növekedése szintén egy adó kiigazításnak köszönhető.