Connect with us

technokrata

Elkészült az infokommunikációs szektor Iparpolitikai Ajánlása (IPA)

Dotkom

Elkészült az infokommunikációs szektor Iparpolitikai Ajánlása (IPA)

Együttműködésben az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal elkészült az IKT szakma Iparpolitikai Ajánlása (IPA), amit az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke, Kovács Zoltán nyújtott át Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszternek.

Az Iparpolitikai Ajánlás elsődleges célja a magánszektor, a civil szervezetek és a legnagyobb felhasználók ajánlásaival támogatni egy modern, versenyképes Magyarország megteremtését. A nemzeti fejlesztési célok meghatározásában e szereplők, és az államigazgatás közötti kommunikáció biztosítja a fejlesztési igények pontos feltérképezését, közös együttgondolkodásuk pedig a megfogalmazott célok hatékony megvalósítását.

Az IKT szektor az információs társadalom kiépítésében játszott szerepe miatt kiemelkedő figyelmet érdemel, meghatározó szereplője a hazai gazdaság fejlődésének, az ország versenyképességének. A II. Nemzeti Fejlesztési Terv részeként az IKT szektor szerepe túlmutat önmagán, lehetőségteremtő jellege miatt a gazdasági, állam- és közigazgatási valamint társadalmi szinten is kiemelt jelentőséget kap. Az elkövetkező években a magyar információs és távközlési iparpolitika választ és megoldást kell adjon arra a kérdésre, hogy miképp térünk át az informatikai felhasználás kiszélesítésére, hogyan teremthet az informatika a szűken vett szakmai kereteken túlmutató gazdasági értéket és társadalmi változást.

Az IPA, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM), az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum), az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) megbízásából készült el. A dokumentum szerkesztése október 1-jén zárult le.

Az Iparpolitikai Ajánlás részletes helyzetelemezés alapján tekinti át az IKT szektor legfontosabb stratégiai célkitűzéseit, sorra veszi melyek lehetnek az esélyteremtő funkciók, milyen szerepe van az informatikának a gazdasági növekedés előmozdításában. Az Ajánlás külön hangsúlyt helyez az állam és közigazgatás fejlesztésére, a nem termelő szektorok modernizációjára és a társadalomfejlesztés területére vonatkozó javaslatokra.

Az Ajánlás külön elemzi a stratégiai célok megvalósításához szükséges rendelkezésre álló és a jövőben fejlesztendő területeket, így a digitalizációtól az informatizált vállalkozásokon és kereskedelmen át az e-közigazgatás, e-oktatás, e-egészségügy, valamint az IKT megoldások megerősítéséig, felsorolja az ehhez szükséges és megvalósítandó fő lépéseket, programokat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés